Sztárok

Rudolf Péter: "Ha nincs okom a kesergésre, akkor miért ne örülnék?"

Rudolf Péter már 40 éve van a pályán: a közkedvelt színművész sikert sikerre halmoz, tehetségét számos díjjal elismerték, nemrég pedig a Halhatatlanok Társulatának tagjául választották.

Siker a szakmában és a magánéletben is

A Vígszínház igazgatóját számos szerepben láthattuk már, felejthetetlen alkotásaival pedig örökre beírta magát a történelembe, de a színjátszáson kívül a rendezésben is tökéletes megállja a helyét – gondoljunk csak a nagysikerű Üvegtigris című filmre. Ráadásul a magánéletében is sikeresnek mondhatja magát, hiszen feleségével már hosszú ideje élnek boldog házasságban – sőt, a szakmában is társként tudnak működni: Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter már több mint 20 éve játszanak együtt. Mint arról már korábban is nyilatkoztak, a munka és a magánélet szétválasztása, vagy éppen összeegyeztetése általában hatalmas kihívás a szerelmeseknek, ám az álompár ezt az akadályt is egyszerűen veszi.

"Ötletelünk, együtt gondolkodunk, küzdünk, harcolunk, és nagyon sok mindenben egy srófra jár az agyunk. Mások vagyunk, mégis nagyon hasonlók. Szóval összeillünk. Rengeteg színházi előadást láttunk együtt, és amiket nagyon szerettünk, azok valahol beépülnek, ihletet adnak" – mondta a színművésznő korábban a Színház Online-nak, hozzátéve: amióta a férje igazgató lett, az életük még több szervezést igényel. A rengeteg elismerés és díj mellett azonban a színésznek az örökös tagság jelenti azt a mérföldkövet, ami után úgy érezte: számot kell vetnie az életéről.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.
Sztárok
Meghan Markle férjével, Harryvel együtt jelenleg Nigériában tartózkodik, ahol egy nap három különböző szettet is magára öltött, köztük egy nagyon különleges, bámulatos piros ruhát.
Lifestyle
A napokban rendezték a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR sajtóeseményét, ahol olyan sikeres nők kalauzoltak el minket életük legfontosabb kulisszái mögé, mint Kiss Virág fitness világbajnok.