Sztárok

Nyíltan homoszexuális férfihoz ment feleségül a magyar színésznő: haláláig rajongott művész férjéért, aki saját neméhez vonzódott

Ronyecz Máriának mindössze 45 év adatott meg, ám szerencsésnek mondhatta magát, hiszen karrierjében ez idő alatt is óriási siker és szeretet övezte. Magánéletét tekintve azonban már nem feltétlen volt ennyire mázlista…

Kétszer is hozzáment ugyanahhoz a férfihoz

Ronyecz Mária 1944. június 25-én látta meg a napvilágot Kunágotán, és igencsak hamar kiderült, hogy hatalmas tehetsége van a színjátszáshoz, így 1967-ben sikeresen le is diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahonnan egyből a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. A Jászai Mari-díjas színésznővel kapcsolatban nem volt kérdés, hogy igazi tragika-alkat sötét tónusú hangjának és gyönyörű orgánumának köszönhetően. Ronyeczet 1970-ben le is szerződtette a Nemzeti Színház, majd miután tehetségét Jászai Mari-díjjal is jutalmazták, 1982-ben az akkor még csupán alakulóban lévő Katona József Színházhoz szerződött, ahol tragikusan korán bekövetkezett haláláig játszott. Időközben feleségül ment Molnár Gál Péter színikritikushoz, akit tiszta szívvel szeretett még annak ellenére is, hogy férje nyíltan homoszexuális volt, amivel nem egyszer meg is zsarolták a művészt. Galériánkban olvashatod kapcsolatuk, valamint a színésznő halálának további részleteit!

Molnár Gál Péter színikritikusként, újságíróként, dramaturgként és színháztörténészként tevékenykedett, így egy közegben mozgott későbbi feleségével, Ronyecz Máriával. Molnár azonban nyíltan homoszexuális volt, így szervezték őt be ügynöknek is: 2004-ben bevallotta, hogy megzsarolták őt azzal, hogy melegségével bűncselekményt követett el, ezért muszáj volt aláírnia 1963-ban a beszervezési nyilatkozatot. Erről részletesebben a Coming out című, önéletrajzi ihletésű könyvében írt – de akkor mégis hogy jött a képbe egy nő?
Kattints a további képekért!

Hernádi Judit a Gulyás Márton által vezetett Partizán Pop c. műsor vendége volt, ahol többek között Eszenyi Enikőről is kendőzetlen véleményt mondott.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az ember néha szokta azt érezni, hogy a lehető legrosszabb napon van túl. Görög Zitával rengeteg mindent történt, de az élet nem akart leállni a pofonokkal.
Lifestyle
Mit szólnál, ha a fehér kenyérhez járna egy kis meglepetés is? A patkány azonban nem túl ínycsiklandozó.
Sztárok
Hónapok óta az a pletyka járta a világot, hogy Justin felesége, a modell Hailey Bieber terhes, ezt azonban a pár eddig mindig cáfolta - egészen mostanáig, amikor is egy videó és több kép formájában...