Sztárok

Ő Quentin Tarantino 21 évvel fiatalabb, ritkán látott felesége: a rendező szívét egy gyönyörű, fekete hajú szépség rabolta el

Nem csoda, hogy az olasz származású amerikai rendezőnek annak idején megakadt a szeme a káprázatos Daniellán, hiszen Quentin felesége bizony igazi bombázó, aki bármelyik férfi szívét rabul tudná ejteni.

Veszedelmes szépség

Quentin Tarantino nevét egyetlen filmrajongónak sem kell bemutatni, hiszen a 60 éves, olasz származású amerikai rendező mára gyakorlatilag élő legendává nőtte ki magát. Az amerikai független film egyik legnagyobb hatású alakja sosem ismerte apját, mivel a férfi Quentin születése után elhagyta anyját, így a filmes legenda gyermekéveit Los Angelesben töltötte, iskoláit pedig be sem fejezte. 1987-ben megírta a Tiszta románc forgatókönyvét, majd a Kutyaszorítóban című filmét, utóbbit mindössze 28 évesen, amiből végül egy nagyszerű film lett, de az ő nevéhez fűződik a Ponyvaregény, a Jackie Brown, a Kill Bill első és második része, a Becstelen brigantyk, az Aljas nyolcas, valamint a Volt egyszer egy Hollywood is. Magánéletéről azonban csak keveset tudni, bár az nem titok, hogy több hírességgel is randevúzott annak idején, ilyen volt például Kathy Griffin, Margaret Cho vagy épp Sofia Coppola és Shar Jackson. 2009-ben aztán megismerte a nagy Őt Daniella Pick személyében, ám kapcsolatuk csak évekkel később teljesedett ki – galériánkban mutatjuk Tarantino gyönyörű, nála sokkal fiatalabb, ritkán látott szerelmét!

Az izraeli származású énekes-színésznő Daniella Pick 2009-ben találkozott először a rendezővel, de első randevújukra csak 2016-ban került sor.
Kattints a további képekért!

A 38 éves színésznő egyértelműen uralta a vörös szőnyeget a minap, amikor is legújabb filmjének premiervetítésén járt. Pedig voltak még ott szépségek...

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Manapság már szinte minden háztartásban megtalálható a kompakt légkeveréses sütő, sokan azonban elkövetnek vele egy komoly hibát, amely az egészségre is káros lehet.
Sztárok
Károly egykori asszisztense szerint Nagy-Britannia egykori leggyűlöltebb nőjéből nemcsak hogy királyné lett, de még egy olyan dologra is sikerült szert tennie az utóbbi időben, amiről azt gondolta,...
Lifestyle
Az Oroszlán izgalmas híreket hall egy női ismerősétől. Napi horoszkóp!