Roppant dögösek Puskás Peti lánytestvérei, akik nem akarnak megöregedni

Puskás Peti lánytestvérei nincsenek celeb státuszban, szóval nagyon ritkán lehet őket látni.

Persze azt is tegyük hozzá, hogy Puskás Peti sem akar megöregedni, hiába lett 39 éves

Puskás Peti és Dallos Bogi ugyebár anno szingliként ült be az X-Faktor mentori székébe. Természetesen elsősorban a tehetségekre figyeltek, de szép lassan köztük is elkezdett kialakulni valami. A sors úgy akarta, hogy ebből szerelem lett, és a mai napig boldogok, valamint kitartanak egymás mellett.

Dallos Bogi még azt is meg tudta bocsátani, amikor a Nyerő párosban kiderült, hogy a jelenlegi párja, 400, de talán 500 nőt is ágyba vitt, mielőtt rátalált volna. Azt is azért tegyük hozzá, hogy abban a pillanatban erősen sokként érte az igazság, és el is sírta magát.

Most különleges fotókat mutatunk róluk, és a galériánkban láthatjátok Puskás Peti ritkán látott lánytestvéreit is.

Puskás Peti természetesen hűséges, és mindenben lesi a szerelme kívánságát. A boldogságukat csak tetézte, hogy két évvel ezelőtt februárban eljegyezték egymást, majd augusztusban összeházasodtak egy csodálatos esküvőn.
Kattints a további képekért!

Puskás Petinek még egy kis vízért is kellett nyúlnia, hogy lehűtse magát Schumacher Vanda dekoltázsát látva.

Leadfotó: RTL

Oldalak

Lifestyle
Sokan gondolkodás nélkül kidobják a hagyma héját, miután megpucolták a zöldséget, pedig egy hasznos dolog is készíthető belőle, amit bevethetsz a főzés során.
Lifestyle
A fülgyulladás, vagyis a hallójárat gyulladása a strandszezonban igazi slágerbetegség, de mi okozza és mit tehetsz ellene?
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Katalin valószínűleg idén nem vesz majd részt az uralkodó hivatalos születésnapi rendezvényén, a Trooping the Colour-on, de egy esetben mégis a tiszteletét tenné a hercegné.