Sztárok

Saját lakásában találtak rá az imádott színész holttestére: csupán 46 éves volt, amikor tragikus körülmények között életét vesztette

Philip Seymour Hoffman csodálatos karriert futott be, számos kasszasiker köthető a nevéhez, ráadásul az egész szakma, no és persze a közönség is imádta – ő azonban sosem volt elégedett önmagával, s végül ez okozta a vesztét.

Hatalmas űrt hagyott maga után

Philip Seymour Hoffman 1967. július 23-án látta meg a napvilágot a New York állambeli Rochesterben; kezdetben eleinte sportpályafutásról álmodozott, azonban egy baleset után végül más irányba fordult az érdeklődése, s végül beiratkozott egy színjátszó körbe. Fiatal felnőttként néhány évig dolgozott pincérként és úszómesterként, ám szerencsére hamar rámosolygott a szerencse, s elkezdte bontogatni a szárnyait a szórakoztatóiparban – tévésorozatokban kezdte, első epizódszerepét 1991-ben játszhatta el az Esküdt ellenségek című szériában. A kritika és a közönség egy esztendővel később az Egy asszony illata című filmben figyelt fel rá, onnantól pedig nem volt számára megállás a siker felé vezető úton – hamarosan olyan nagysikerű alkotásokban csillogtathatta meg a tehetségét, mint a Boogie Nights, A nagy Lebowski, A tehetséges Mr. Ripley, a Derült égből Polly és a Vörös sárkány. Sajnos azonban az állandó önbizalomhiány, valamint súlyos alkohol- és drogfüggősége végig kísérte az életét, mígnem démonjai átvették felette a hatalmukat, ő pedig végzetes lépésre szánta el magát. Részletek a galériában!

Philip Seymour Hoffman legnagyobb sikerét a Capote címszerepe jelentette, amelyért 21 díjat zsebelt be, s rögtön első nekifutásra a legjobb férfi főszereplő kategóriában elnyerte az Oscar-díjat – hiteles és rendkívüli meggyőző alakítását minden idők száz legjobb alakítása közül a 35. helyre rangsorolták.
Kattints a további képekért!

River Phoenix Hollywood feltörekvő tehetsége volt, akit már 19 éves korában Oscar-díjra jelöltek. Nemcsak színészként, hanem táncosként, dalszerzőként és gitárosként is bebizonyította, hogy művészi pályára született, ám egy végzetes tragédia örökre megváltoztatott mindent.

Leadfotó: Mark Mainz/Getty Images for AFI

Forrás: Grunge, Blikk

Oldalak

Sztárok
Home&Design
Téged is frusztrál, hogy sosincs hely a konyhapulton a kisgépek és egyéb kiegészítők miatt? Íme, a tökéletes megoldás a problémára!
Lifestyle
A csokoládét mindenki szereti, nem igaz? Nos, szerencsénk van, ugyanis kutatások bizonyítják, hogy akkor sem kell lemondanunk róla, ha épp diétázunk – csupán az nem mindegy, melyik napszakban...
Sztárok
Az ember néha szokta azt érezni, hogy a lehető legrosszabb napon van túl. Görög Zitával rengeteg mindent történt, de az élet nem akart leállni a pofonokkal.