Sztárok

Drámai, milyen körülmények között ragadta el a halál a legendás komikust: 70 kilós fogyása hónapokra ágyhoz kötötte és megnémította

Oliver Hardy, aki a legendás Stan és Pan komikuspár tagjaként vonult be a történelembe, a némafilmkorszak végére elképesztő népszerűségre tett szert, a kulisszák mögött azonban súlyos nehézségek árnyékolták be az életét, melyek végül teljesen tönkretették.

Egész életében zavarta a túlsúlya

Oliver Norvell Hardy 1892. január 18-án látta meg a napvilágot a Georgia állambeli Harlemben; élete nem indult, gondtalanul, ugyanis csupán egy éves volt, amikor elveszítette vasutas édesapját. Az iskola nem, csak a zene és a színjátszás érdekelte, utóbbi viszont annyira, hogy többször megszökött és vándor csoportokhoz csatlakozott – édesanyja végül Atlantába küldte zenét tanulni, ám amikor kiderült, hogy lebujokban énekel, katonaiskolába íratta, ahonnan Hardy szintén megszökött. Ezt követően a jogi pálya felé kezdett kacsintgatni: nappal tanult, este bárokban énekelt, a zongoristanőt feleségül is vette. Végül a film kedvéért erről az útról is letért, s 1913-ban már a floridai Lubin Company-nél volt, ahol komikusként számos rövidfilmben játszott. Bár már 1921-ben együtt játszott Stan Laurellel a Lucky Dog című filmben, klasszikussá váló párosuk első igazi filmje 1926-ban készült el, egy éven belül pedig több klasszikus alkotást tudhattak hátuk mögött. Imádta őket a közönség, ám végül felettük is eljárt az idő, nem beszélve arról, hogy legyengültek fizikailag, kettejük közül pedig inkább Hardy volt az, akivel nagyobb bajok történtek. Részletek a galériában!

A komikuspár mind a mai napig legendásnak számít. Stan volt a sovány idealista, Pan az elhízott földhözragadt; Stan az esetlen, kétbalkezes kisember, Pan az okosabb és erősebb, mégis mindig ő húzta a rövidebbet. Állandóan vitatkoztak és veszekedtek, bosszantották egymást, de soha nem válhattak el egymástól.
Kattints a további képekért!

Jenny Maxwell neve ma már a legtöbbeknek nem cseng ismerősen, ám az 1960-as években ő volt Hollywood egyik feltörekvő sztárja. Egy borzalmas tragédia azonban örökre megváltoztatott mindent…

Leadfotó: PA Images via Getty Images
Forrás: Grunge

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A fülgyulladás, vagyis a hallójárat gyulladása a strandszezonban igazi slágerbetegség, de mi okozza és mit tehetsz ellene?
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Katalin valószínűleg idén nem vesz majd részt az uralkodó hivatalos születésnapi rendezvényén, a Trooping the Colour-on, de egy esetben mégis a tiszteletét tenné a hercegné.
Lifestyle
A Mérleg szerencsésnek bizonyul a szerelemben és a pénzügyekben is. Heti horoszkóp.