Sztárok

"Nem mehet semmi a gyerekek és a munka rovására" - Nehézségeiről vallott a műsorban Sarka Kata

Sarka Kata és Hajdú Péter egy ideje már külön élnek, a gyerekek pedig többnyire az édesanyjuknál vannak. Katának ezért még az eddiginél is jobban meg kell terveznie időbeosztását, máskülönben olyan fontos dolgok maradnak ki az életéből, mint a testmozgás.

Hamarosan elindul Sarka Kata új műsora

Vasárnap este elstartol Sarka Kata új műsora a FEM3-on, amely az Élet-Forma címet kapta. Nem túl meglepő módon ebben a sztáranyuka az egészséges életmódról, a megfelelő táplálkozásról, illetve sportról fog beszélgetni vendégeivel. A cél, hogy a nézőkhöz eljussanak olyan hasznos információk, amelyek segíthetik őket a megfelelő életvitel kialakításában. Kata pénteken reggel a csatorna reggeli műsorában beszélgetett erről Mádai Viviennel és Czippán Anettel. Elárulta, bár fél éven át kerülte a konditermeket, a sport az élete része maradt, visszament például kézilabdázni. Azt is elmondta, hogyan van ideje minderre most, hogy tulajdonképpen egyedülálló anyuka vált belőle.

"Nagyon nehéz, mert szeretnék mindent egyensúlyban tartani. Amit el tudok tenni, háttérbe tudok szorítani, az az edzés. Mert nem mehet semmi a gyerekek és a munka rovására. Megpróbálom azért valahogy beiktatni. Kiteszem a gyerekeket az iskolánál, utána rögtön edzés, az csak egy órát vesz el az életemből és utána kezdődhet a nap" - mondta majd hozzátette, kisfia focizik, kislánya azonban nem igazán tudja eldönteni, milyen sportot válasszon. Egy időben táncolni szeretett volna, de mivel ő és Hajdú Péter sem túl tehetséges ebben, Kata nem szeretné erőltetni a dolgot.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: FEM3/Café

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sztárok
David és Victoria Beckham beragyogták a Buckingham-palotában tartott állami bankettet, a róluk készült fotók alapján pedig kijelenthető, hogy ők is pont olyan előkelők voltak, mint bármelyik magas...
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.
Sztárok
Már csak egyet kell aludni, és december ötödikétől Magyarországon is bemutatják a mozikban az év egyik legjobban várt filmjét. A Wicked az Óz, a csodák csodája előzménysztorija, ami már alaposan...