Sztárok

Nagy-Kálózy Eszter a férjével való kapcsolatáról vallott: így éli meg a színésznő, hogy Rudolf Péter a főnöke a Vígszínházban

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter igazi álompárnak számít: évtizedek óta együtt vannak, ráadásul a munkában is megtalálják a közös hangot. Jelenleg a színművész a Vígszínház igazgatója, így a felesége főnöke is egyben – Eszter nemrég elárulta, hogyan éli meg a kialakult helyzetet.

Hogyan hat az új viszonyrendszer a kapcsolatukra?

Rudolf Pétert számos szerepben láthattuk már, felejthetetlen alkotásaival pedig örökre beírta magát a történelembe, de a színjátszáson kívül a rendezésben is tökéletes megállja a helyét – gondoljunk csak a nagysikerű Üvegtigris című filmre. Ráadásul a magánéletében is sikeresnek mondhatja magát, hiszen feleségével 32 éve élnek boldog házasságban – sőt, a szakmában is társként tekintenek egymásra. Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter már hosszú évek óta játszanak együtt, 2020-ban azonban a színművész lett a Vígszínház igazgatója, így a felesége főnöke is egyben. A művésznő nemrég őszintén nyilatkozott a kapcsolatukról, valamint arról, hogyan éli meg a férjével való közös munkát. Részletek a galériában!

Nagy-Kálózy Eszter kivételes karrierutat járt be, ráadásul korunk egyik legünnepeltebb színésznőjének számít. Tehetségét elismerték Kossuth- és Jászai Mari-díjjal, emellett érdemes és kiváló művész is egyben.
Kattints a további képekért!

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter 28 éves lánya nemcsak szép, de híres szüleihez hasonlóan igazi tehetség is egyben. Szonja édesapja és édesanyja nyomdokaiba lépve színészi pályát választott magának, s mostanra jobbnál jobb szerepekben tűnik fel.

Leadtotó: MTVA/ Zih Zsolt

Oldalak

Sztárok
Egészség
Az elhízás nem csupán azért rossz, mert kinézetünk teljesen megváltozik tőle, de egészségünkre nézve is rengeteg veszélyt rejthet magában, ha túl sok rajtunk a plusz kiló.
Sztárok
Rosszul indult a szakítás Krausz Gábor és Tóth Gabi között, de sokak szerint a sztárséf inkább már hálás lehet az énekesnőnek, hogy ez az egész így alakult.
Sztárok
Tolvai Renivel sok izgalmas dolog történt az utóbbi időben: kitartásának és szorgalmának hála hatalmas átalakuláson ment át, ráadásul szakmailag is újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen nemrég debütált...