Vége: szakított egymással Hamilton és a Mercedes

Lewis Hamilton ennél a Forma-1-es csapatnál folytatja majd.

Úgy néz ki már megvan a döntés

Lewis Hamilton anno 1993-ban, mindössze nyolcévesen kezdett el gokartozni. Aztán 2007-ben ő lett az első színes bőrű pilóta a Formula–1-ben.

Az F1-es karrierje a McLarennél kezdődött, amikor ugye többször is összetűzésbe került Fernando Alonsóval. Lewis fantasztikusan kezdte Formula–1-es karrierjét. Bemutatkozó versenyén harmadik lett, ezt további nyolc dobogós helyezés követte. Számára addig ismeretlen pályákon aratta első két diadalát.

Hamilton 2013-ra a Mercedeshez szerződött Michael Schumacher helyére, és egy hosszú együttműködés vette kezdetét. A brit pilóta ugyebár hétszeres Formula–1-es világbajnok. Most azonban egy új időszámítás kezdődik! A galériánkban mindent leleplezünk.

Érdekesség, hogy a 39 éves pilóta tavaly nyáron írt alá új, kétéves szerződést a Mercedesszel 2024-re és 2025-re, de úgy tűnik, hogy egy szezon után távozhat – hozta le a HVG.
Kattints a további képekért!

Életveszélyes égési sérüléseket szerzett, mégis újraépítette karrierjét, és balesete után még két világbajnoki címet is sikerült bezsebelnie Niki Laudának, a Forma-1 legendájának.

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Fashion&Beauty
Ha eddig azt gondoltad, Ránija gardróbja csakis az általa viselt csodás ruhaköltemények miatt különleges, akkor vess egy pillantást a királyné kedvenc táskáira is!
Fashion&Beauty
Ahogy melegszik az időjárás, úgy jelennek meg a boltok polcain a nyári cipőtrendek is. Úgy tűnik azonban, hogy van egy bizonyos stílusú lábbeli, amely mindet túlszárnyalja.
Lifestyle