Sztárok

Megszólalt az egészségügyi szakember Károly állapotáról: ilyen esélyei vannak a gyógyulásra a királynak

Nemrég derült ki, hogy III. Károly királyt rákbetegséggel diagnosztizálták, most pedig napvilágra került az is, mi vár pontosan az uralkodóra.

Megkezdődött a kezelés

Mint ahogyan arról a Femcafe.hu is beszámolt, daganatos megbetegedést fedeztek fel III. Károly királynál, akit január végén prosztatamegnagyobbodással kezeltek – a tájékoztatás szerint nem prosztatarákról van szó, a palota ugyanakkor nem közölte, hogy a kór az uralkodó mely szervét támadta meg. A következő napokban több vizsgálaton fog átesni, hogy megállapítsák a pontos diagnózist, ellátásáért pedig az ország legképzettebb specialistái felelnek majd – tájékoztatott Roger Kirby prosztata sebész, aki azt is elárulta, milyen esélyei vannak a 75 éves királynak a felépülésre. Részletek a galériában!

Noha Károlynál időben észrevették a rákos szöveteket, a helyzet mégsem olyan egyszerű, tekintve, hogy idős kora miatt esetében nagyobb kockázattal járnak az egészségügyi beavatkozások.
Kattints a további képekért!

Mi történik, ha a rákkal küzdő uralkodónak - egészségi állapota miatt - ideiglenesen át kell majd adnia az államfői feladatait?

Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Forrás: Bors

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Manapság már szinte minden háztartásban megtalálható a kompakt légkeveréses sütő, sokan azonban elkövetnek vele egy komoly hibát, amely az egészségre is káros lehet.
Sztárok
Károly egykori asszisztense szerint Nagy-Britannia egykori leggyűlöltebb nőjéből nemcsak hogy királyné lett, de még egy olyan dologra is sikerült szert tennie az utóbbi időben, amiről azt gondolta,...
Lifestyle
Az Oroszlán izgalmas híreket hall egy női ismerősétől. Napi horoszkóp!