Ő most a Groovehouse énekesnőjének szenvedélyes pasija, aki a mennyekbe repíti Judyt

A Groovehouse énekesnőjére így közel az ötvenhez talált rá a szerelem. Nem csak esküvőt szeretne, hanem ennél jóval merészebb terveik vannak.

Nagyon boldog az új párjával

Kis Judit, művésznevén Judy, a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja, aki a Groovehouse együttes énekesnőjeként vált ismertté.

Aki ugye zenetévén és rádión szocializálódott, annak nem kell bemutatni a „Hajnal” című számot. A csapat egyik legsikeresebb szerzeménye volt, és gyakorlatilag még a csapból is az folyt, vezetve szinte mindenhol a toplistákat.

Az akkori súlyos baleset alapjaiban rengette meg a fiatal énekesnő pályafutását. Az élet-halál küzdelem után több mint nyolc évig tartó lelki és fizikai fájdalom következett, de aztán minden a helyére került Judy életében. A galériánkban az új párját is megmutatjuk nektek!

A Groovehouse természetesen most sem tűnt el, így a mai napig koncerteznek. A rajongóknak jó hír, hogy Judy egyáltalán nem akar hátat fordítani a színpadnak.
Kattints a további képekért!

A Groovehouse énekesnőjének a szülei minden tükröt eltüntettek a házból. Judy nem akarta látni magát a balesete után.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Bár Brad Pitt, David Beckham vagy épp Leonardo DiCaprio a "régi motorosok" közül máig felülmúlhatatlanok külső tekintetében sok nő számára, érkezik azért bőven az utánpótlás is, ami a dögös...
Sztárok
Nemrég véget ért a Tv2 nagy sikerű realityje a Házasság első látásra, amelyben az egyik legmegosztóbb, és legbalhésabb házaspár Dávid Petra és Kabai András volt. Kapcsolatuk elég viharosan indult, a...
Sztárok
Kereken 40 évvel ezelőtt robbantott kasszát a mozikban minden idők egyik leghíresebb akcióvígjátéka, a Beverly Hills-i zsaru. Idén nyáron megtekinthetjük a kultikus franchise következő - immáron...