Jennifer Aniston ismét Hollywood-ban

A színésznő még tavaly novemberben vett két lakást New York-ban, melyeken már túl is adott, ugyanis visszahúzta a szíve Los Angeles-be. Így még az sem zavarta, hogy 500.000 dollárt bukott az eladáson.

Jennifer Aniston még 2011 novemberében úgy tervezte, hogy a nyugati partról átköltözik a keleti partra, és ezért hajlandó volt 7 millió dollárt elkölteni. Most azonban meggondolta magát, ugyanis inkább maradna Los Angeles-ben. Már sikerült is eladnia a két New York-i apartmant, azonban félmillió dollár veszteséggel.

A színésznő természetesen nem egyedül költözik vissza, hanem szerelmével, Justin Theroux-val, akivel egy 800 négyzetméteres Bel Air-i házban fog élni. A New York-i lakásokért 6,5 millió dollárt kapott. Jen elvileg úgy tervezte, hogy a két egymás mellett lévő lakást egybenyitja.

Egy bennfentes a következőket mesélte a New York Post-nak: „Imádta a két lakást, de megváltoztak a körülmények.” Jennifer Los Angeles-ben született, de gyermekkora nagy részét New York-ban töltötte: „Kipróbáltuk a Nagy Almát. A sok lesifotós miatt ez azonban elég nehéz. Ez már nem az a New York, amelyben felnőttem.”

Következzen Jennifer Aniston Conan O’Brian-nél:

Oldalak

Lifestyle
Sokan gondolkodás nélkül kidobják a hagyma héját, miután megpucolták a zöldséget, pedig egy hasznos dolog is készíthető belőle, amit bevethetsz a főzés során.
Lifestyle
A fülgyulladás, vagyis a hallójárat gyulladása a strandszezonban igazi slágerbetegség, de mi okozza és mit tehetsz ellene?
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Katalin valószínűleg idén nem vesz majd részt az uralkodó hivatalos születésnapi rendezvényén, a Trooping the Colour-on, de egy esetben mégis a tiszteletét tenné a hercegné.