Sztárok

Női szívek millióit törte össze a francia mozi legnagyobb sármőrje, aki egész életében a saját neméhez vonzódott

25 évvel ezelőtt, 1998. november 8-án hunyt el Jean Marais, az Alain Delont megelőző korszak francia férfiideálja, az ezüstvászon egyik igazi legendája.

Nehezen indult a karrierje

Huszonöt éve nincs már köztünk a felejthetetlen Jean Marais: a francia filmművészet egyik legnagyobb csillaga évtizedeken át igazi férfiidolnak számított. Az Alain Delont és Jean-Paul Belmondót megelőző férfigeneráció egyik legfontosabb tagjaként - a korabeli kosztümös filmek állandó szereplőjeként - nem csupán hölgyszívek ezreit rabolta el, de örökre beírta nevét a filmtörténetbe. Marais már egészen fiatalon színész szeretett volna lenni, azonban húszas évei derekáig egyetlen ígéretes lehetőséggel sem találkozott. Ekkor azonban felfedezte Jean Cocteau, aki nem csupán barátként és mentorként támogatta a fiatal és jó megjelenésű tehetséget, de a magánéletben is társa volt. Marais az 1943-as Örök visszatérésben aratta első fontos sikerét - idézi fel az Erdélyi napló. Innentől fogva pedig meglódult a fiatal titán szekere, és egymást követték az izgalmasabbnál izgalmasabb szerepek.

Cocteau és Marais románca 1949-ben ért véget, de barátságuk és munkakapcsolatuk még évtizedekig fennmaradt. Női szívek milliói törtek össze, amikor kiderült, hogy a filmvásznon a leggyönyörűbb nőket ölelgető, slágfertig és vonzó Marais valójában a férfiakat szereti.
Kattints a további képekért!

Básti Lajosért rajongtak a nők, a színész pedig nem is vetette meg hódolóit, éppen ezért nem meglepő, hogy első felesége egy messze földön híres, gyönyörű magyar színésznő volt, akinél Básti 19 évvel volt idősebb.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az ember néha szokta azt érezni, hogy a lehető legrosszabb napon van túl. Görög Zitával rengeteg mindent történt, de az élet nem akart leállni a pofonokkal.
Lifestyle
Mit szólnál, ha a fehér kenyérhez járna egy kis meglepetés is? A patkány azonban nem túl ínycsiklandozó.
Sztárok
Hónapok óta az a pletyka járta a világot, hogy Justin felesége, a modell Hailey Bieber terhes, ezt azonban a pár eddig mindig cáfolta - egészen mostanáig, amikor is egy videó és több kép formájában...