Sztárok

A nyílt utcán érte támadás a magyar színésznőt: megszállott rajongója rálőtt, majd végzett magával

Gombaszögi Frida a múlt század egyik legünnepeltebb magyar színésznője volt, élete során mégis számos megpróbáltatással kellett megküzdenie: a politika miatt méltatlan helyzetbe került, egy alkalommal pedig kis híján meggyilkolták a nyílt utcán.

Siker és rivaldafény

Gombaszögi Frida, magyar színpad első modern stílusú képviselőjeként vonult be a történelembe: Grün Friderika Vilma néven látta meg a napvilágot 1890. december 9-én Budapesten. A Grün-lányok négyen voltak testvérek – Margit, Ella, Frida és Irén –, s bár mind megpróbálkoztak a színi pályával, igazán híres csak kettő lett közülük – Frida és húga, Ella, aki aztán közös nevük kitalálója lett. Frida Rákosi Szidi híres színiiskolájába járt, innen szerződtette 1909-ben Beöthy László a Magyar Színházhoz. Már a karrierje kezdetén rálépett a siker felé vezető útra, ugyanis egyből komoly szerepet kapott: Vivie-t játszotta G.B. Shaw Warrenné mestersége című drámájában. Olyan nagy sikert aratott a közönség és a kritikusok körében egyaránt, hogy ezt követően lehetősége nyílt bebizonyítani a tehetségét egy másik Shaw-darabban is, azután pedig Törzs Jenő partnere lett Bíró Lajos Sárga liliomában. Ekkoriban azonban egy másfajta, egészen megdöbbentő eset miatt is a figyelem középpontjába került, ugyanis hajszál híján életét vesztette egy szörnyű támadásban…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Egészség
Az AstraZeneca gyógyszergyártó nagy bejelentést tett Covid-vakcinájáról, a halált okozó mellékhatásokkal is összefüggésbe hozott Vaxzevriáról.
Lifestyle
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek azok, amelyek "a konyhában soha vagy ritkán használt összetevőket, vagy olyan adalékanyag-kategóriákat tartalmaznak, amelyek funkciója az, hogy a végterméket...
Sztárok
A trónörökösnek nyomós oka van arra, hogy miért nem engedi meg Katalin hercegnének, hogy egy bizonyos férfival egyáltalán szóba álljon.