Sztárok

Egy hajszálon múlt, hogy megismerhettük: 10 évesen került életveszélybe a legendás magyar színész

Garas Dezső a múlt századi magyar színjátszás és filmművészet kiemelkedő alakja volt, azt azonban csak kevesen tudják róla, milyen embert próbáló nehézségekkel kellett szembenéznie kisgyermekként.

Örök legenda

Garas Dezső 1934. december 9-én született a fővárosban: igazi pesti srác volt, gyermekkorát és ifjúságát a hetedik és nyolcadik kerületében töltötte. Eleinte sosem gondolt arra, hogy valaha színészi pályára lép: vasesztergályos tanuló volt, ám amikor a tanonciskolában a Színművészeti Főiskola akkor végzős rendezőszakos hallgatói alkalmi színjátszó csoportot alakítottak, ő is tagja lett. Noha megtetszett neki a szereplés, és ekkor gondolt először arra, hogy művészi pályára lép, a legenda szerint végül fogadásból lett színész – barátainak heccből azt mondta, őt még a főiskolára is felveszik. Nem tréfált, jelentkezett felvételi vizsgára és az első nekifutásra felvették, onnantól kezdve pedig fénysebeséggel száguldott a siker és a hírnév felé. A magyar színház-és filmművészet élvonalába tartozott, drámákban és vígjátékokban, valamint nehéz szerepekben is kiváló alakítást nyújtott csakúgy, mint könnyed vagy groteszk komédiákban. Noha örökre beírta magát a történelembe, és nincs olyan ember, aki ne látta volna legalább egy alakítását – akár színpadon, akár filmen –, életének egyes részleteiről és titkairól sokan mind a mai napig nem tudnak. Ilyen például az is, hogy kisgyermekként hajszál híján életét vesztette…

Garas Dezső a legtöbbször azt mondta magáról, hogy ő egy igazi szerelemgyerek: édesapja, Grósz Lajos zsidó származású volt, míg édesanyja, Sirger Ilona felmenői között katolikus főpapok is voltak. A majdani színész élete nem indult könnyen: származása miatt a II. világháború idején bujkálni kényszerült, a holokauszt kezdetén keresztelkedett ki. Azonban nemcsak a világégés miatt került életveszélybe.
Kattints a további képekért!

Több mint 10 éve hunyt el a legendás színművész.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az ember néha szokta azt érezni, hogy a lehető legrosszabb napon van túl. Görög Zitával rengeteg mindent történt, de az élet nem akart leállni a pofonokkal.
Lifestyle
Mit szólnál, ha a fehér kenyérhez járna egy kis meglepetés is? A patkány azonban nem túl ínycsiklandozó.
Sztárok
Hónapok óta az a pletyka járta a világot, hogy Justin felesége, a modell Hailey Bieber terhes, ezt azonban a pár eddig mindig cáfolta - egészen mostanáig, amikor is egy videó és több kép formájában...