Sztárok

Ferenc pápa elárulta, mikor fog lemondani titulusáról: Megható szavakkal közölte a hírt az egyházfő

Ismét lehetséges lemondásáról beszélt Ferenc pápa egy interjúban, melyből a La Repubblica című olasz napilap közölt részleteket pénteken.

Nyíltan beszélt lemondása lehetőségéről

Ritka, mikor valaki annyira nem kapaszkodik hatalmi titulusába, hogy egyáltalán szóba hozza és beszél a lemondása lehetőségéről. Így tett most Ferenc pápa is, szívszorító beszédet mondott lehetséget távozásáról.

Ha a testi vagy lelki fáradtság miatt már nem látok tisztán, nem tudok dönteni, le fogok mondani, remélem, a bíborosok is időben figyelmeztetnek - mondta az egyházfő. Ferenc pápa nyíltan beszélt lemondása lehetőségéről, hangoztatva, hogy az abban az esetben következhetne be, ha "túl fáradt lesz, elveszíti tisztán látását". Hangsúlyozta, néhány bölcs bíborost már megkért arra, figyelmeztessék őt időben, ha a fáradtság miatt már nem képes világosan értékelni a helyzeteket. "Idős vagyok, gyengült a fizikai erőm, a térdemmel kapcsolatos egészségi problémákat megalázónak éreztem, bár jól gyógyulok" - mondta a 86 éves pápa. Hozzátette, amikor kerekesszékbe kényszerült, "kicsit szégyellte magát".
Kattints a további képekért!

Forrás: MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Bár Brad Pitt, David Beckham vagy épp Leonardo DiCaprio a "régi motorosok" közül máig felülmúlhatatlanok külső tekintetében sok nő számára, érkezik azért bőven az utánpótlás is, ami a dögös...
Sztárok
Nemrég véget ért a Tv2 nagy sikerű realityje a Házasság első látásra, amelyben az egyik legmegosztóbb, és legbalhésabb házaspár Dávid Petra és Kabai András volt. Kapcsolatuk elég viharosan indult, a...
Sztárok
Kereken 40 évvel ezelőtt robbantott kasszát a mozikban minden idők egyik leghíresebb akcióvígjátéka, a Beverly Hills-i zsaru. Idén nyáron megtekinthetjük a kultikus franchise következő - immáron...