Sztárok

Spigiboyék tolmácsolásában újra dübörög az Angelina

Ki ne emlékezne az Angelina című egykori Fiesta slágerre? A dal nélkül közel 25 éve nem létezik buli, most pedig Erős Attila és Spiegelhalter László turbózta fel ezt a klasszikust.

Hatalmas siker

Erős Attila és Spiegelhalter László, azaz Erős és Spigiboy időről időre elővesznek egy-egy régi slágert, amit új köntösben visznek ismét sikerre. Ezúttal az Angelinára esett a választásuk, amit a decemberi a Total Dance Fesztiválon előzetesen teszteltek is a közönségen, méghozzá hatalmas sikerrel.

„Nagyon szeretjük ezt a dalt, igazi csajozós, bulizós nóta, olyan, amilyenekhez mi is szívesen nyúlunk. A Total Dance Fesztiválon is óriási sikere volt, ráadásul nem mindennapi előadásban lehetett része a közönségnek. Csordás Tibi ugyanis nem tudott jelen lenni az eseményen, ezért előre felvettük vele a dal bizonyos részeit, amit a színpadon kivetítettük. Később több külföldi produkció is odajött hozzánk, hogy Tibi mekkora sztár lehet, amiért csak így, a kivetítőn keresztül volt jelen” - emlékezett vissza nevetve Spiegelhalter László.

Csordás Tibi örömmel fogadta, hogy Spigiboyék éppen ezt a slágert szeretnék átdolgozni, az elképzelés pedig annyira tetszett neki, hogy szabad kezet adott a DJ párosnak.

„Aki ismer, az tudja, hogy a dalok terén eléggé „szőrözős” vagyok, de most egyáltalán nem szóltam bele a dologba, nagyon tetszett, amit csináltak” - tette hozzá Tibi.

Az egykori Fiesta együttes énekese, egy réges régi titokról is lerántotta a leplet

Noha időről időre felreppentek találgatások azzal kapcsolatban, ki is lehet a titokzatos Angelina, aki a dal refrénjében szerepel, a valóság ennél sokkal prózaibb.

„Voltak olyan találgatások, hogy szerelmes voltam Angelina Jolie-ba, és voltaképpen neki írtam a dalt szerelmes vágyódásomban” – nevetett Csordás Tibi. - „Az igazság azonban az, hogy amikor írtam a dalt, egyszerűen nem volt meg a refrén. Egyszer csak valamelyikünk fejéből kipattant, hogy „Könnyen jöttél, könnyen mentél”, majd rávágtam, hogy „Angelina megmérgeztél”. Szerettem mindig olyan szövegeket írni, amelyek éppen aktuálisak vagy esetleg időtállóak. Ezt a nevet ilyennek találtam akkor és remekül passzolt a dalba” - öntött tiszta vizet a pohárba az énekes.

Az újraálmodott Angelina minden bizonnyal az idei év egyik nagy dobása lesz, ami nélkül nem lesz buli a nyáron!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
G.w.M felesége nagyon jól tudja, hogy az anyaság nem könnyű. Kulcsár Edina szerint fontos, hogy a közösségi oldalakon ne csak a jó dolgokat mutassák.
Lifestyle
Egy jól karban tartott kert elég csábító lehet a galambok számára. A madarak az erkélyünkre is odaszokhatnak, ahol vígan fognak majd potyogtatni.
Sztárok
20 évvel ezelőtt Amy Poehler alakította a Bajos csajok ikonikus főplasztikjának, Regina George-nak az anyját, aki egyszerre vicces, szánalmat kiváltó és roppant idegesítő karakter. Kíváncsi vagy,...