Sztárok

Diana hercegnő elárulta, ki Harry herceg apja – Most hozták nyilvánosságra, mit mondott

Harry herceg nem Károly herceg fia?

Ken 1986-ban került a királyi testőrséghez, ahol főnöke már az első nap leültette a konyhába és elmondta neki, Diana hercegnőnek, akire majd vigyáznia kell, viszonya van James Hewitt katonatiszttel. Felettesétől megtudta, a kapcsolat csak nemrégen vette kezdetét, de Lady D. biztonsága érdekében nagyon fontos, hogy titokban tartsák. Ken később személyesen is találkozott a hercegnő szeretőjével, akit jóképű, jó kisugárzású, udvarias, sármos férfiként írt le, aki megadta Diana hercegnőnek, amire vágyott: a szeretetet és szerelmet. Hewitt állítólag meglepően jól tűrte, hogy mindig előre meg kellett mondania, hol fog találkozni a hercegnővel, sőt, azt is, hogy ezeket a szerelmi fészkeket először mindig a biztonsági szolgálat tagjai vizsgálták át.

Károly herceg természetesen minderről tudott, még egy kicsit zavarta is, pedig ekkor ő már régen Kamilla ágyában kereste a boldogságot. Nem véletlen tehát, hogy a királynő legidősebb fia a kisujját sem mozdította, amikor rossz hangok azt kezdték pletykálni, hogy Harry herceg nem az ő fia, hanem James-é.

"Nem tudom, hogy hoztuk össze Harryt Károllyal, mert akkor már rég visszament a szeretőjéhez, de a lényeg, hogy valahogy összejött" - mondta sírva a vádakra reagálva Diana hercegnő, aki hozzátette, nem érdekli, róla mit mondanak, de elviselhetetlenül fáj neki, amikor a gyermekeit bántják.

Ilyen illetlenül viselkedett kedvenc popsztárja miatt Diana hercegnő

Diana hercegnőről elmondható, hogy viszonylag gyakran szegte meg a királyi családra vonatkozó szabályokat, így nem csoda, hogy egy újabb kedves történet került elő ezzel kapcsolatban. A szívek királynője annyira szeretett volna egy közös fotót kedvenc énekesével, hogy a királynő akaratával is szembe ment.

Fotó: express.co.uk; Leadfotó: express.co.uk

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.