Diana magyar hasonmása a hercegnével együtt álmodott, ezt az üzenetet kapta tőle
Diana magyar hasonmásának persze a tudat alattija üzent, de lehet a hercegné is valami hasonlót mondott volna.
Szerintetek tényleg hasonlít Dianára a magyar anyuka?
Diana 1981-ben házasodott össze Károly walesi herceggel, aki azonban nem tudta viszonozni a szerelmét. Gyakorlatilag akkor csak a két közös gyermekük, Vilmos és Harry miatt tartott össze a család, de ettől még a hercegné boldogtalan volt.
Diana 1992-ben különköltözött Károlytól, majd 1996-ban elváltak. Ekkor Diana még inkább a figyelem középpontjába került, és a sajtó állandóan zaklatta. Károly egykori felesége azonban nem hagyta magát, és új életet kezdett.
Diana hercegné, vagyis a szívek királynője, 1997. augusztus 31-én vesztette életét egy szörnyű autóbalesetben Párizsban. Harry herceg továbbra is a lesifotósokat okolja az édesanyja haláláért. III. Károly király fia szerint a paparazzik elvakították a sofőrt, mert az képtelenség, hogy valaki így elveszítse az uralmát az autó felett, még akkor is, ha ivott pár pohárral.
Diana hatása a népre óriási volt, és még ma is sokan csodálják és szeretik őt. Ha ez nem lenne elég, a magyar hasonmása még vele is álmodott. A galériánkból kiderül, hogy mi szerepelt az álmában!
Dianának számtalan gyönyörű és különleges ékszere volt, melyeket ma már a királyi család többi tagja birtokol.