Sztárok

Megmutatta meztelen felsőtestét Chuck Norris: a 83 éves akciósztár pont úgy öregszik, mint bárki más – Fotók

A Walker, a texasi kopó korábbi főszereplője nyolcvanon felül is aktív a közösségi médiában. Noha tekintete ugyanolyan szikár és kemény, mint hajdanán, a külseje látványosan megváltozott.

Eltűnt a rivaldafényből

A nagyközönség az utóbbi években nemigen hallhatott a legendás amerikai akciósztár, Chuck Norris felől. Az Ütközetben eltűnt és a Tomboló terror című kultuszfilmek 83 éves színésze legutóbb akkor került a figyelem középpontjába, amikor egy röpke epizód erejéig feltűnt a Feláldozhatók című film második részében (2012), hogy olyan nagynevű kollégái mellett domboríthasson, mint a főszerepet alakító Slyvester Stallone, Jason Statham, Jean-Claude Van Damme, az azóta a mesterségétől visszavonult Bruce Willis vagy az évek óta rákkal küzdő Dolph Lundgren. Ennek viszont már 11 éve, Norris pedig azóta sem volt hajlandó visszatérni sem az ezüstvászonra, sem pedig a kisképernyőre. (Ha csak nem számítjuk azokat az egy-egy epizódra szóló cameókat, melyeket néhány tévés produkció kedvéért vállalt el.) Pedig a jó öreg Chuck most is aktív a közösségi médiában: nemrég fedetlen felsőtestét is megmutatta rajongóinak. Lapozz, a cikk a galériában folytatódik!

Chuck 22 éve, 61 esztendősen vette feleségül jelenlegi szerelmét, Gena-t.
Kattints a további képekért!

A 64 éves amerikai színész - aki a már említett Herkules mellett számos más tévésorozatban is fontos szerepet játszott - évtizedekkel ezelőtt eltűnt a magyar tévénézők szeme elől. Ledöbbensz, ha meglátod, hogy fest napjainkban Kevin Sorbo.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.
Sztárok
Meghan Markle férjével, Harryvel együtt jelenleg Nigériában tartózkodik, ahol egy nap három különböző szettet is magára öltött, köztük egy nagyon különleges, bámulatos piros ruhát.
Lifestyle
A napokban rendezték a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR sajtóeseményét, ahol olyan sikeres nők kalauzoltak el minket életük legfontosabb kulisszái mögé, mint Kiss Virág fitness világbajnok.