Sztárok

Fájdalmas emléket őriz a múltjából Cher: összetörve, a földön zokogva talált rá a férje az énekesnőre

Cher minden idők egyik legsikeresebb énekesnőjének mondhatja magát, a siker és a csillogás ellenére azonban az ő élete sem volt mindig felhőtlen.

Egyedül kellett végig csinálnia

A cseroki-indián felmenőktől származó Cher méltán érdemelte ki a popzene istennője elnevezést: a 60-as években robbant be a köztudatba, azóta pedig minden idők egyik legsikeresebb énekesnőjeként tartják számon, aki több mint 200 millió albumot adott el világszerte. Ő az egyetlen Madonna mellett, akit kétszer is Európa vezető énekesének választottak, emellett az egyetlen olyan előadó, akinek három turnéja is szerepel a 2000-es évek legsikeresebb koncertsorozatait felvonultató listán – és ha mindez nem lenne elég, Believe című dala a zenetörténet harmadik legsikeresebb női slágere. A hatalmas eredmények mellett színésznőként is bebizonyította tehetségét, hiszen Oscar-díjat nyert a legjobb női főszereplő kategóriában a Holdkórosok című filmben nyújtott alakításának köszönhetően, emellett három Golden Globe-díjjal rendelkezik. Mindezek fényében könnyen azt hihetjük, Cher élete mindig is csak a sikerről a csillogásról szólt, a valóság azonban távol áll ettől: annak idején szörnyű veszteségeket és fájdalmakat élt át a kulisszák mögött, melyek beárnyékolták a mindennapjait…

Cher 16 évesen lett a Chrystals nevű együttes háttérénekese, hamarosan pedig beállhatott főénekesnek, s egyből felismerték a tehetségét. Ekkoriban ismerkedett meg egy kávézóban Sonny Bonóval, akinek nem sokkal később kimondta a boldogító igent.
Kattints a további képekért!

Minden idők egyik legsikeresebb női előadójának mondhatja magát Cher, akiről első látásra el sem hisszük, hogy már 75 éves. A popdíva elképesztően tartja magát, ám ez nagyrészt a plasztikai beavatkozásainak köszönheti.

Leadfotó: Frazer Harrison/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem egyszerű feladat megtalálni a számunka megfelelő terapeutát. Az alábbi egy kérdéssel viszont könnyen tesztelhetjük, hogy valódi szakemberrel van-e dolgunk.
Lifestyle
Furcsa, megmagyarázhatatlan dolgokat művel a mobiltelefonod? Meglehet, hogy adathalászok férkőztek hozzá. Íme, a jelek.
Lifestyle
Néhány hete ütötte fel a fejét az új módszer, amely egyszerűnek és hatékonynak tűnik. Íme, mit gondolnak erről a szakértők.