Sztárok

Brad Pitt hosszú idő után megtörte a csendet: a színész most először vallott őszintén Angelina Jolie-val való válásáról

Brad Pitt a brit GQ magazin hasábjain mesélt részletesen arról, hogyan viselte a színésznővel való viharos szakítást.

Ők voltak a mesebeli, hollywoodi álompár

A Brangelina-ként emlegetett álompár hosszú évekig igazi kuriózumnak számított Hollywoodban: mindenki őket irigyelte, hiszen két gyönyörű és tehetséges ember egymásra talált, szerelmük pedig perzselőnek és olthatatlannak tűnt. Brad és Angelina még a Mr. és Mrs. Smith forgatásán kerültek közelebbi, romantikus kapcsolatba, 2014-ben pedig össze is kötötték életüket, és hat gyermeket neveltek együtt öt évig tartó házasságuk alatt. Habár voltak előjelei annak, hogy a sztárok magánélete együtt nem feltétlen maga a Paradicsom, arra mégsem számított senki, hogy a színészpáros végül a válás mellett dönt. Márpedig különválásuk közel sem volt balhéktól mentes: Pittéknek nem sikerült csendben és nyugalomban lezárniuk közös életüket, egymást gyanúsítgatták a média előtt különböző aljas dolgokkal, a viták pedig teljesen elharapództak köztük. Angelina azzal vádolta férjét, hogy Brad többször is erőszakosan viselkedett vele és gyermekeikkel alkoholproblémái miatt, ám a színész végig tagadta a vádakat. Idén év elején aztán új fejezethez érkezett kettőjük sztorija: mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, akkortájt arról szóltak a hírek, hogy ezúttal Brad Pitt készül perre volt felesége ellen, ugyanis mint kiderült, Angelina olyan dolgot csinált a háta mögött, amihez nem volt joga. A színésznő Brad állítása szerint szó nélkül kiszállt egyik közös bizniszükből, sőt mi több, Angelina eladta Pittel közös borászatukban lévő részesedését úgy, hogy Brad ebbe nem egyezett bele. A jogi procedúrák tehát nagy valószínűséggel még mindig zajlanak a háttérben, de egy válásnak bizony megvan a maga érzelmi hullámvasútja is, ami a színészt sem kerülte el: Brad Pitt most először őszintén vallott szakításuk részleteiről és arról, hogyan is élte meg azt, hogy különváltak Jolie-val.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Egészség
Egy orvos szerint elképesztő egészségügyi előnyei vannak annak, ha lefagyasztjuk a kenyeret, majd onnan kivéve és felmelegítve fogyasztjuk ezt a sokak által kedvelt, ízletes pékárut.
Fashion&Beauty
Május 28-án nyílik meg Magyarországon a világhírű divatlánc első üzlete, a rendkívüli eseményt pedig a vártnál is élénkebb érdeklődés kísérte a vásárlók részéről.
Sztárok
A brit királyi család jó pár éve feszült viszonyt ápol a sussexi hercegi párral, azonban újabb és újabb kulisszatitkok azt bizonyítják, hogy a konfliktusok jóval hamarabb kezdődtek, mint gondoltuk.