Sztárok

Hazudta a boldogságot - Ilyen volt valójában a gyönyörű Anita Ekberg élete

A svéd színésznő a 60-as évek szexszimbóluma volt, minden férfi a kegyeit kereste, mégis boldogtalanul és magányosan halt meg.

A szépségével mindent elért

A svédországi Malmőben született Kerstin Anita Marianne Ekberg, de elég bátor volt ahhoz, hogy nagyot álmodjon, így bekerülhetett a legnagyobb európai színésznők közé. Tökéletes adottságai már nagyon hamar megmutatkoztak, így már kamaszlányként modellkedett és a színészettel kacérkodott. 1950-ben, 19 éves korában jelentkezett a Miss Malmö szépségversenyre, majd a Miss Svédországra is, amit meg is nyert.

Folyamatosan azon ügyködött, hogy bedolgozza magát a filmiparba, de sokáig falakba ütközött, mivel nagyon vonzó nő volt, ezért elsősorban vetkőztetni akarták őt a rendezők. Egy alkalommal arra is felkérte egy direktor, hogy plasztikai sebésszel szabassa át magát: változtatnia kellett volna az orrán, a fogain és a nevén is, mert úgy ítélték, hogy túl nehéz kiejteni. Anita azonban nem volt hajlandó elvégeztetni a beavatkozásokat, és a nevét sem változotatta meg.

"Ha híres leszek, akkor az emberek tanulják meg kimondani a nevemet, ha meg mégsem leszek az, akkor meg úgysem számít - " válaszolta az öntudatos svéd szépség, aki hódításai révén vetette meg a lábát a filmiparban.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem mindenki rajong a testmozgásért, és valószínűleg már hallottál másokat viccelődni azzal, hogy allergiásak az edzésre. Pedig ez nem vicc, az edzésallergia tényleg létezik és igen komoly...
Fashion&Beauty
Ha az a célod, hogy feldobd a nyári outfiteket, de nem kifejezetten rajongsz a ruhák vagy szoknyák iránt, ne aggódj, mert a nadrágok épp olyan jól illenek a forró nyári hónapokhoz, mint a könnyed...
Lifestyle
A Skorpió szerelmi életében döbbenetes fordulat várható! Napi horoszkóp!