Sztárok

Élet a Back II Black után: Bebe új dalairól és szerelméről vallott - Interjú

Abebe Bebe Daniel készülő duplalemezéről és magánéletéről mesélt nekünk.

Új év, új célok

Abebe Dániel, vagyis az ország Bebéje a Back II Black zenekar frontembereként tett szert országos hírnévre a 90-es években. Az apai ágon etióp származású énekes már gimnazista kora óta tudta, hogy az előadóművészi pályán szeretne érvényesülni, amiért mindent el is követett. Az elmúlt 30 évben egy pillanatra sem fordított hátat a zeneiparnak: nem volt olyan házibuli, ahol ne csendült volna fel az énekes különleges hangja, nevét olyan slágerek jegyzik, mint a Szerelembomba, az Úgy vártalak vagy éppen a Tevagyazakitalegjobban. A sikerek ellenére 2015 őszén az énekes bejelentette, hogy több mint 15 év után otthagyja együttesét, mert a jövőben szólóban szeretné megállni a helyét.

Bebe azonban nemcsak a zenekarjától vált el, hanem egy évvel később a feleségétől is, akivel nyolc együtt töltött év és öt év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Bár nem állnak könnyű évek mögötte, úgy tűnik, hogy 2020-ban valami megváltozott, sorra történnek vele a jó dolgok. A közelmúltban megismerte új kedvesét, Bogit, aki mellett szinte szárnyal, már készül duplalemezes szólóalbuma is. Az új szerelemről és zenei kiteljesedéséről a 6x6 Taxi sajtóeseményén mesélt a Femcafe.hu riporterének, hiszen az évet azzal indította, hogy a fuvartársaság egyik kampányfilmjében szerepelt.

Többek között te is szerepelsz a 25 éves jubileumát ünneplő Bon Bon együttes legújabb videóklipjében. Hogyan alakult ki a barátságotok?

Szerintem nagyság rendben a zenekar megalakulásával egy időre tehető, hogy jóban lettünk. Kimondani is szörnyű, hogy 25 éve! (nevet) A zenészbarátságok a 90-es években az éjszakában szövődtek, sok közös fellépésünk volt, a koncertek után pedig rendszerint tovább ott ragadtunk egy-egy helyen és megvitattuk az élet nagy dolgait meg a zenélést. Mind a mai napig megmaradtak ezek a barátságok. Ha csak össze is futunk véletlenül, nem megyünk el egymás mellett, hanem leülünk, beszélünk pár szót. Ezek élő kapcsolatok, ami nem a felszínről szólnak. Nyilván mindenki rohan az élete után, de egymásra mindig szakítunk időt.

Milyen volt a forgatás?

Tudtam, hogy teljesen őrült mindenki, szóval boldogan mondtam igent. (nevet) Önmagában vicces, hogy a taxisofőrt Joshi Bharat alakítja a videóklipben, akinek valójában nincs is jogosítványa. Rengeteg régi zenész barát szerepel a videóban, éppen ezért fantasztikus volt a hangulat. A taxizásról van egy elég rossz emlékem, azóta nem is szoktam igénybe venni ezt a szolgáltatást, de annyira jó hangulatban telt a forgatás, hogy egyáltalán nem feszélyezett, hogy a felvételeket egy taxiban vettük fel. Nagyon örülük, hogy a részese lehettem ennek a bulinak és gratulálok a Bon Bonnak, hogy már 25 éve töretlenül jelen vannak a magyar zeneiparban.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban láthatunk a médiában. Készülsz valamire?

Nem vagyok annak a híve, hogy mindig mindenhol ott legyek, de vannak felkéréseim, meghívásaim, így gyakran találkozthat velem a közönség. A lényeg, hogy legyen mondanivaló. Ez a helyzet a dalszerzéssel is. Csak azért, hogy legyen egy új dal, nem szoktam leülni a zongora elé, annak meg kell érnie, születnie. Gyakorlatilag folyamatosan készülök valamire, egy duplalemezre, ami már egy régóta dédelgetett álom. Kicsit skizoid a dolog, mert az egyik felén funk, a másikon pedig rock dalok vannak. Ez azért alakult így, mert a közönség engem a Back II Black zenekar stílusával azonosít, de van egy másik oldalam, ami mindenáron ki akar törni, ennek pedig nem állítottam gátat. Lehet, hogy sokan nem gondolnák rólam, de imádom a glamkorszak nagyjait, mint a Kiss, Poison, Mötley Crüe, Guns N’ Roses és a többi, a maik közül pedig leginkább a Sevendust zenekart emelném ki. A napokban osztottam meg az egyik ilyen új stílusú dalt, kíváncsi vagyok, milyen fogadtatása lesz.

Egy duplalemez nagy vállalás. Honnan gyűjtesz inspirációt a dalokhoz?

Mondhatnám azt az unalomig ismételt közhelyet, hogy a téma az utcán hever, de a valóság az, hogy az egyik legnagyobb ihletforrás a párom. Én sokáig vártam, hogy rátaláljak, mert a válásom után négy évig egyedül éltem. Ő egy meghatározó állomása az új életemnek, ez pedig minden területre kihat. Szerencsére neki is tetszik ez az új zeneiség, különösen a Flashdance betétdalának, a Maniac-nak a feldolgozása, amit egy keményebb, rockos köntösben prezentálok majd.

Novák Péter több mint harminc éve meghatározó alakja a magyar közéletnek, személyisége és gondolkodásmódja miatt sorra olyan műsorokban és előadásokban láthattuk őt, mely túlmutat az átlagos és megszokott formulákon. Akárcsak az elmúlt hat évben, idén is boldogan vállalta a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorvezetői szerepét, ám ez feladat a munka mellett jóval többet jelent az etnográfus felmenőkkel rendelkező művészember számára. Novák Péterrel a tradíciók fenntartásáról, a generációk összetartásáról, a fiatal tehetségek elfogulatlan támogatásáról és a ma is aktív zenei munkásságáról beszélgettünk.

Leadfotó: David Borsos Photography
Fotó: TV2 / Mokka

Oldalak

Sztárok
Egészség
Az AstraZeneca gyógyszergyártó nagy bejelentést tett Covid-vakcinájáról, a halált okozó mellékhatásokkal is összefüggésbe hozott Vaxzevriáról.
Lifestyle
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek azok, amelyek "a konyhában soha vagy ritkán használt összetevőket, vagy olyan adalékanyag-kategóriákat tartalmaznak, amelyek funkciója az, hogy a végterméket...
Sztárok
A trónörökösnek nyomós oka van arra, hogy miért nem engedi meg Katalin hercegnének, hogy egy bizonyos férfival egyáltalán szóba álljon.