Sztárok

85 éves lett Ferenc pápa – így vélekedik a legaktuálisabb társadalmi kérdésekben

Jorge Mario Bergoglio, azaz Ferenc pápa az egyház feje, aki 9 éve tölti be a pápai tisztséget. De ki is ő valójában?

Ferenc pápa

„Nem abban áll a különbség, hogy ki vallásos, és ki nem. A lényegi különbség a valódi Isten és az énünk istene között van.”

Ferenc pápa 1937 december 17.-én született, olasz származású argentin teológus-pap. 2013-ban választották meg a magyar katolikus egyház pápájává. Még ez év végén a Time magazin az év emberének választotta. Ő az első jezsuita egyházfő, és az első nem európai pápa III. Gergely óta. Kevesen tudják, hogy annak idején hentesnek készült, és vegyipari technikumban érettségizett. Hitét nagymamája ültette el benne, mely később hivatásává vált. Ezt követően belépett a jezsuitákhoz, ahol tüdőgyulladást kapott, és egy hajszálon függött az élete. Végül egy bátor szerzetesnővér mentette meg, aki merész tanácsot adott a kezelőorvosnak, hogy milyen dózisú antibiotikumot kapjon. Ezt követően pappá, püspökké, érsekké, majd bíborossá szentelték. Pápává választása után évekkel később megkérdezték, hogy miért lett pápa, „Az, akit megválasztanak, nem feltétlenül a legokosabb. Hanem az, akit az Isten szán az Egyháznak abban a pillanatban” És arra a kérdésre, hogy miért Assissi Szent Ferencre gondolt, mikor nevet kellett választania, így felelt: „A szegénység, a béke emberére, aki szereti és óvja a teremtett világot”.

Fotó: profimedia
Forrás: https://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/isten-eltesse-szentatyat-mi-is-ad...

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Hiába gyönyörű, a magyar nem tartozik épp a legkönnyebb nyelvek közé. Nem meglepő, hogy sokan máig küzdenek a leggyakoribb helyesírási hibákkal. Melyek ezek? Máris mutatjuk!
Fashion&Beauty
A napokban rendezték meg a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR eseményét, amelyen a Next Top Model Hungary versenyzői is jelen voltak és a Femcafe.hu-nak elárulták, hogy mi volt számukra a verseny...
Lifestyle
A Skorpió ma elárulva érezheti magát. Napi horoszkóp!