Sztárok

5 titok Keresztes Ildikó életéből – Arcul üt a történet, amit mesélt

A Femcafe Top secret sorozatának e heti sztárja a rendkívül sokszínű és tehetséges művésznő, Keresztes Ildikó. A Star Academyvel kapcsolatos elfoglaltságai mellett is szakított arra időt, hogy beavassa olvasóinkat magánélete rejtelmeibe. Tudd meg, milyen titkokat árult el nekünk!

TITOK #1

Keresztes Ildikóról sokan tudják, hogy fiatalon tehetséges tornász volt, azt a történetet azonban csupán kevesen ismerik, amelyet erről mesélt nekünk. „Emlékszem, készültünk egy országos bajnokságra, nekem pedig nagyon erős volt a gyakorlatom. Azonban volt benne egy necces elem, amiről nem volt biztos, hogy élesben is meg tudom csinálni. Ha sikerül, az sok pontot ér, ha elrontom, akkor sok pontot veszítek. A magasabb pontszám biztosabbá tette volna, hogy a dobogón végzek, ezért úgy döntöttem, megpróbálom, noha az edzőm azt mondta, ne tegyem. Természetesen elrontottam. Életemben először és utoljára kaptam tőle két olyan pofont, hogy szerintem ő is szégyellte magát miatta. Nyilván lerágta a körmét a verseny közben szegényke és nagyon ideges volt, amiért nem hallgattam rá. Egyébként a mai napig nagyon jó viszonyt ápolunk” – árulta el nekünk Ildikó, akit mostanában a TV2 Star Academy című műsorában láthatnak a nézők.

TITOK #2

„Elég nagy az alvásigényem, erre a torkom miatt van szükségem. A torok egyedüli gyógyírja az alvás. Mivel ebből élek, énekelek, ezért muszáj kiszolgálnom” – mondta az énekesnő-színésznő, aki hozzátette, reggel nem szeret korán kelni és sietni, ha valaki mégis megzavarja ilyenkor, az morcos kedvében fogja találni.

TITOK #3

Mivel gyakorlatilag a munkája az élete, Keresztes Ildikónak nincsen a szó hagyományos értelmében hobbija, de egy napon szívesen kipróbálna valamiféle kézműves tevékenységet, esetleg a festészetet. „Ha lenne időm, akkor lennének hobbijaim, most csak elméletben vannak. Minden érdekel, aminek köze van a művészethez. Nagyon jó a kézügyességem. Gyerekkoromban szépen festettem és rajzoltam, de ezt aztán nem fejlesztettem tovább. Igaz, még nem késő” – fűzte hozzá.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotók: Ambrus Marcsi, TV2, facebook.com/keresztesildiko

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Lifestyle
Gmail címe szinte már mindenkinek van Magyarországon. A Google ügyel is általában a fejlesztésekre, de ez valahogy elkerülte a figyelmüket.
Sztárok
És amellett sem lehet szó nélkül elmenni, mennyire hasonlít gyönyörű édesanyjára.
Christmas
Szeretnéd tudni, mit tartogat számodra az idei karácsony? Most könnyedén kiderítheted! Csak pillants a képre, és az első három szó, amit észreveszel, megmutatja, mire számíthatsz az ünnepi időszakban...
Egészség
A C-vitamin szedése nagyon fontos a téli hónapokban, viszont ennél is meg kell húznunk a határt, különben kellemetlen panaszokba futhatunk bele.
Christmas
A piaci kereskedők előrejelzése alapján idén a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett – közölte az MTI.
Home&Design
2025 legtrendibb hálószobai eleme nem csupán divatos, hanem valódi forradalmat hoz az alvás és az ébredés világába.