Lifestyle

Egyre több magyar viszi haza szerettei hamvait - ezt kérik a temetkezési szervezetek

Közös közleményt adott ki az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI), a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesülete (MATESZSZ), a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete (MTFE), a Magyarországi Krematóriumok Szövetsége (MKSZ) és a Magyar Temetkezési Kellékgyártók Egyesülete (MATEK), hogy kifejtsék: „A családi fészek nem temető!”

Edukációs kampányt indítanak

Temetkezési szervezetek közös edukációs kampányt indítanak azért, hogy segítsenek megérteni, milyen hatásai lehetnek, ha a temető helyett a családi otthonban helyezik el az urnákat – írja az MTI. Mint írják, évről évre 2-4 százalékkal nő az urnás temetések aránya Magyarországon, azonban sokak számára nincs megfelelő tájékoztatás arról, hogy milyen kihívásokat jelent a hamvak otthoni elhelyezése. Szerintük ugyanis a családi fészek nem temető.

A szakmai szervezetek szerint a hazaszállított, majd otthon tartott hamvak esetében előfordulhat, hogy ez a megoldás nem nyújtja a közös búcsú átélésének „élményét”, ellentétben a hagyományos szertartásokkal. Kiemelték, hogy az urna otthoni tárolása veszélyeztetheti a közeli hozzátartozók jogát a kegyeletgyakorlásra és az elhunyt emlékének tiszteletben tartására. Azt is hangsúlyozták, hogy a méltó és tiszteletteljes elbúcsúzás fontos része az egészséges gyász folyamatának.

A nagypapa hatalmas dilemma elé állította az unokáját a furcsa kérésével.

Leadfotó: Pixabay

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A napokban rendezték meg a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR eseményét, amelyen a Next Top Model Hungary versenyzői is jelen voltak és a Femcafe.hu-nak elárulták, hogy mi volt számukra a verseny...
Lifestyle
A Skorpió ma elárulva érezheti magát. Napi horoszkóp!
Sztárok
Lilli Palmer a múlt századi mozi egyik legcsillogóbb európai sztárja volt, akit különleges szépséggel áldott meg a sors, emellett nemcsak színésznőként, hanem sportolóként is sikeresnek mondhatta...