Lifestyle

Ez a gyönyörű orosz nő sorra lopta meg a gazdagokat – mégis imádták a férfiak

A 19. századi Oroszországban egy nő volt az ország leghírhedtebb és legsikeresebb bűnözője. Sonya Golden Hand országa Robin Hoodjává vált, mikor sorra lopta meg az gazdagokat, akik képtelenek voltak börtönbe küldeni, annyira meg voltak részegülve a nő szépségétől és intelligenciájától.

Már kislányként is enyveskezű volt

Nagyon kevés tényt tudunk Sonya Golden Hand gyermekkoráról, bár azt biztosnak látszik, hogy az igazi neve Sofia Blyuvshtein volt. 1846-ban vagy 1851-ben született Povozki városában, Lengyelországban.

Sonya zsidó családban nevelkedett, apja, Leib fodrász lehetett, de azt állította, hogy csempészcsaládban nőtt fel. Házuk általában tele volt külföldiekkel, ennek köszönhetően a kislány öt nyelven tanult meg beszélni, ami később igencsak hasznára vált.

Bljuvshtein állítólag 13 évesen kezdte bűnözői tevékenységét. A fiatal kis rabló vasúti kocsikból lopott el tárgyakat, ezért is ragadt rá a legendássá vált Golden Hand becenév, ami igazán nagy "megtiszteltetés" volt, mert általában csak a férfiakat nevezték így, de még ők is meghajoltak később Sonya enyves kezű tehetsége előtt.

17 évesen kezdte meg „karrierjét” a tolvajhercegnő. Pénzt kért kölcsön egy fiatal görög örököstől, és rávette, hogy utazzon vele külföldre. Bár valódinak tűnt a vonzalom, szerelmük sajnos nem tartott sokáig. Sonya szerelme hazament a szüleihez. Rövid kapcsolatuk azonban fontos leckére tanította meg és nem akart többé a férfiakra támaszkodni, ezért úgy döntött: saját erejéből gazdagodik meg.

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Bár a néhai Diana eljegyzési gyűrűje a mai napig a világ egyik legikonikusabb ékszerének számít, melynek eszmei értéke szinte felbecsülhetetlen, Erzsébet királynő egyáltalán nem volt elégedett a...
Sztárok
Az 50 éves előadó kisebbik lánya, Kiss Emília Gréta korábban a Sztárban Sztár leszek!-ben is szerencsét próbált már, a napokban pedig elballagott, és ahogy egyre nagyobb, úgy lesz egyre szebb is.
Sztárok
Meghan Markle férjével, Harryvel együtt jelenleg Nigériában tartózkodik, ahol egy nap három különböző szettet is magára öltött, köztük egy nagyon különleges, bámulatos piros ruhát.