Kiküldte az OTP Bank az elkerülhetetlen levelet, amit nem szabad félvállról venned

Az OTP kiemelte, hogy akár fejenként 150 ezer forintot is jelenthet az ügyfelek számára ez a fontos lépés.

Az adó-visszatérítést mindig ki kell használni

Sok érdekes hír volt mostanában az OTP Bank háza táján. Az is kiderült, hogy rendszercsere jön hazánk egyik legnagyobb pénzintézeténél.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy az OTP Bank lecseréli alaprendszerét, mely a bank IT-architektúrájának gerincét alkotja. A várakozások szerint ezáltal könnyebben, gyorsabban tudnak bevezetni új termékeket, javulhat az ügyfélélmény, a háttérfolyamatok pedig hatékonyabban futhatnak.

Ennek az előnyét bizony ügyfélként is jelentősen élvezhetjük, de majd csak 2025-től. Ahogyan a Portfolio is megemlíti, az új alaprendszer több mesterséges intelligencia-alapú beágyazott funkciót is kínál majd, követve a trendeket.

Az OTP azonban fontos üzenetet küldött ki. Hogy mire kell figyelni, az a galériánkból kiderül!

Az OTP Bank sokaknak küldött ki levelet, amit bizony nem szabad félvállról vennie senkinek, mert nagy adó-visszatérítés múlhat rajta.
Kattints a további képekért!

Az OTP Bank mindig ismerteti az internetes bűnözők módszereit, akik a pénzedre pályáznak.

Leadfotó: MTI Fotó – Róka László

Oldalak

Egészség
Ez a trükk nem csak a kávét teszi jóval egészségesebbé, hanem az ízén is javít. Ideje, hogy kipróbáld ezt a trükköt.
Lifestyle
Alaposan megváltozott a hatalmas ingatlan, ahol a Reszkessetek, betörők című alkotást felvették. A tulajdonos persze igyekezett nem teljesen átalakítani az ikonikus helyszíneket.
Sztárok
Azahriah lázban égett a Puskás Aréna, mivel a fiatal előadó háromszor is színpadra állt. Annyi biztos, hogy az előadó nem spórolt az energiáival.