Lifestyle

Nem tudják még, mi vár ránk - A kutatók találgatnak, hogy mit tartogat Fukusima

Csernobil már régen történt, azonban a 2011-es fukusimai tragédia után még csak most jön a feketeleves!

Pusztító természet

2011. március 11-én a fukusimai atomerőmű egy földrengés, majd az azt követő cunami következtében súlyosan megsérült és bekövetkezett a legrosszabb: egy újabb nukleáris katasztrófa. A földrengést követő napokban a helyzet gyors ütemben romlott. Három reaktorban teljes zónaolvadás történt és négy reaktorblokk súlyosan károsodott. Az épületből rengeteg radioaktív anyag szabadult ki, melyek több tíz kilométeres körzetben beszennyezték a környezetet. Állítólag a katasztrófa fő oka - mint a csernobili borzalmaknál - szintén emberi mulasztás volt, ugyanis állítólag a földrengés idején igencsak lebecsülték a kockázatot, emiatt pedig nem tették meg időben a megfelelő óvintézkedéseket. Ezen becslések szerint a kijutott radioaktivitás a csernobili atomkatasztrófának 10–20 százaléka, azonban egyes becslések szerint akár a 40 százalékot is elérheti. Az eset nem történt olyan régen, így felmerül a kérdés, hogy vajon milyen hatással van az emberiségre kilenc év elteltével? A katasztrófa után a lakosságot késve értesítették, így több részletben evakuálták a környéket. Az emberek azt gondolták, hogy csak ideiglenesen kell elhagyniuk otthonukat, így a házi-, illetve haszonállatok ott maradtak a szennyezett területen, amik még sokáig szabadon kóboroltak élelem és ivóvíz után kutatva. Egy évvel a katasztrófa után, 2012 augusztusában a hatóságok nappalra megnyitották a korábban lezárt terület nagy részét a lakosság számára. A legtöbb radioaktív anyag a tengerben landolt, amit jó ideig eltiltkoltak, sőt utólag az is kiderült, hogy 2013. szeptemberétől kezdve azt sem hozták nyilvánosságra, hogy a talajvízben állandó a sugárzás. Meglepő módon a japán kormány döntése alapján minden olyan területre vissza lehet térni, ahol a sugárzás éves szinten nem éri el a 20 mSv-t. Viszonyításképpen ez az érték húszszorosa annak, amit a csernobili területeken élőkre meghatároztak. Sőt az erőmű területe állítólag továbbra is ontja magából a radioaktív anyagokat, melynek hatásai egyelőre még beláthatatlanok. A kutatók tehát még találgatnak azonban van néhány konkrét adat. Lapozz!

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Kereken 40 évvel ezelőtt robbantott kasszát a mozikban minden idők egyik leghíresebb akcióvígjátéka, a Beverly Hills-i zsaru. Idén nyáron megtekinthetjük a kultikus franchise következő - immáron...
Egészség
Az AstraZeneca gyógyszergyártó nagy bejelentést tett Covid-vakcinájáról, a halált okozó mellékhatásokkal is összefüggésbe hozott Vaxzevriáról.
Lifestyle
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek azok, amelyek "a konyhában soha vagy ritkán használt összetevőket, vagy olyan adalékanyag-kategóriákat tartalmaznak, amelyek funkciója az, hogy a végterméket...