Lifestyle

Óriási fordulat Madeleine McCann ügyében: lehet, hogy megvan a 16 évvel ezelőtt eltűnt kislány?

Nem várt fordulat bonyolíthatja vagy oldhatja meg a 2007-ben eltűnt Maddie-ügyet: egy 21 éves lány ugyanis azt állítja, ő maga az eltűnt Madeleine McCann, erre pedig állítólag bizonyítékai is vannak.

Tényleg ő lenne az?

Idén május 3-án lesz 16 éve, hogy az alig négyéves Madeleine McCann eltűnt a portugáliai Praia da Luz üdülővárosában lévő egyik apartmanjából, ahol két testvérével és szüleivel együtt nyaralt. A kislány története az évek alatt bejárta a világot, hiszen eltűnése óta nem került elő sem élve, sem holtan, sokáig pedig azt sem lehetett tudni, mégis ki lehetett az a titokzatos illető, aki elrabolta Maddie-t. Azóta előkerült egy német férfi, Christian Brueckner, aki jelenleg a legfőbb gyanúsított az ügyben: bár ő mindent tagad, és még egy alibivel is előállt, a hatóságok majdnem teljesen biztosak benne, hogy ő áll Madeleine eltűnése mögött. A rendőrség úgy gondolja, Maddie valószínűleg már halott, ám ezt egy, az interneten a napokban felbukkanó 21 éves nő cáfolja: állítása szerint ugyanis ő Madeleine McCann, akit az egész világ évek óta egy emberként keres, erre pedig bizonyítékai is vannak. Galériánkban olvashatod a részleteket!

Az Instagramon bukkan fel nemrégiben egy fiatal nő, aki azt állítja, ő az eltűnt lány, Madeleine McCann. Az „iammadeleinemcann” néven posztoló illető állítása szerint néhány hónappal ezelőtt kezdett el azon gondolkodni, hogy ő lehet az elrabolt kislány: habár a fiatal német nő 21 éves, úgy gondolja, a kora téves, ezért most DNS-tesztet szeretne végeztetni, hogy igazolja állításait.
Kattints a további képekért!

Madeleine McCann ügye immáron 15. éve tartja lázban az egész világot: bár ez idő alatt rengeteg potenciális elrabló neve felmerült már, most egy konkrét gyanúsítottat is megneveztek a hatóságok, egy látó pedig azt állítja, tudja hol temették el a kislányt.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Nehéz elhinni, hogy Eva Mendes már 50 éves, hiszen ránézésre simán azt hinnék, hogy a harmincas éveiben jár – ezt azonban nem csupán annak köszönheti, hogy csodás géneket örökölt.
Lifestyle
A Semmelweis innentől már kiesett a top 5-ből, és jelentősen átalakult a magyar Netflix filmes nézettségi listája. Kuvait egy romantikus vígjátékot dobott be a mélyvízbe, ami jelenleg az egyik...