Lemondott a nemi erőszak botrányba keveredett úszókapitány, Kiss László

Elfeledett történet

1961 nyarán Kiss két társával lakásra csalt és mindhárman megerőszakoltak egy lányt a sportuszoda területén található lakásban. Kiss László harmadikként közösült az addigra már "elernyedt" testű nővel, emiatt jogerősen három év börtönre ítélték, amit Nagyfán ült le. A bíróság első fokon folytatólagosan elkövetett nemi erőszak miatt Kiss Lászlót 5 év, L. Lászlót és V. Lajost pedig 4-4 év letöltendő börtönre ítélte. Az ügyészség egy további, egyrendbeli nemi erőszakkal is megvádolta a sportolókat, ám ez utóbbi vádat a bíróság bizonyítottság hiányában ejtette.

Szepesi Niki korábban már lerántotta a leplet az úszodában zajló zaklatásokról,

véleményét itt olvashatod.

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Christmas
A hazai élelmiszerláncok zöme december 24-én is nyitva tart majd: az üzletek többsége 12 óráig várja a vásárlókat.
Christmas
Gondoltad volna, hogy az ártatlan fenyőfa is súlyos egészségügyi kockázatot rejthet magában, főleg a gyerekek esetében? Nos, szerencsére van egy trükk, amellyel elejét vehetjük a problémának.
Utazás
Változékony, szeles időjárás, napsütés, csapadék és melegfront: ezt mind egyszerre kapjuk meg a héten.
Lifestyle
Engedjük, hogy a Jupiter energiái tanítsanak minket, és törekedjünk arra, hogy ne csak a gyengeségeinket, hanem az erősségeinket is felismerjük.
Lifestyle
Minden konyha egyik fő alapanyaga a tojás, amiből számos ínycsiklandó finomság készíthető, méghozzá rendkívül egyszerűen. Viszont némely ételek mellett veszélyes lehet a fogyasztása, ugyanis nem...
Utazás
Indul a rendőrség nagy ellenőrzése Magyarországon, ami elég sokáig fog tartani. Ha hibázol, akkor a jogosítványod is ugorhat.