Lifestyle

Egy teória szerint ebben a korban érdemes házasodni – fiatalabb, mint gondolnád

Ami még döntő kérdés lehet

A másik, nem túl kedves szempont: a pénz. Karrierünk már remélhetőleg elért egy olyan pontra, amiből egy megfelelő életszínvonalat tudunk teremteni magunknak, és nem pusztán anyagi okokból akaszkodnak ránk, és fordítva. De nem csak ezen múlhat egy boldog házasság, Wolfinger szerint fontos a családi minta, amit a szüleinktől láttunk, a származásunk, a képzettségünk, a vallási nézeteink, az előző párkapcsolatunk, a szexuális életünk, és az, hogy hol lakunk. Statisztikák ide, vagy oda, a boldog kapcsolatok számát ma már sokkal nehezebb mérni, hiszen egyre többen élnek harmonikus kapcsolatban házasság nélkül. Persze közhelyek mindig is lesznek. A diplomások és a tehetősek ritkábban válnak, akik hosszú éveket éltek le egymás mellett, és tervezgetik a családot, a kiskutyát, meg a kertes házat, na, ők örökre együtt maradnak. Egyezzünk meg ennyiben a következő tanulmány megjelenéséig.

Boldog pár a tengerparton házasság lánykérés

Úgy tűnik, tanácsos mihamarabb megbarátkozni ezzel a hozzávalóval: becslések szerint néhány évtized múlva elapadnak a hagyományos fehérjeforrásaink és olyan alternatív, de fehérjedús tápanyagokhoz kell fordulni, mint például a tücsök.

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Néhány hete ütötte fel a fejét az új módszer, amely egyszerűnek és hatékonynak tűnik. Íme, mit gondolnak erről a szakértők.
Fashion&Beauty
A nyár beköszöntével mindannyian forró napsütésről, csodálatos nyaralásról és rengeteg ú élményről kezdünk ábrándozni. A ruhatár felfrissítése mellett viszont a nyitott szandálok és papucs...
Lifestyle
Nem mindenki rajong a testmozgásért, és valószínűleg már hallottál másokat viccelődni azzal, hogy allergiásak az edzésre. Pedig ez nem vicc, az edzésallergia tényleg létezik és igen komoly...