Lifestyle

Ferenc pápa rendkívül fontos gondolatokat közölt a nemzetközi nőnap apropóján

A nők egyenlő méltóságának elismerését szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap, melyben a nemzetközi nőnapról emlékezett meg – írja az MTI.

A gyakorlatban is elismerést kell nyernie

Ferenc pápa kifejtette, hogy napokkal a nemzetközi nőnap után közelségét kívánja kifejezni minden nőnek, kiváltképpen azoknak, akiknek méltósága sérül.

„Mindannyiunkra még sok munka vár annak érdekében, hogy a gyakorlatban is elismerést nyerjen a nők egyenlő méltósága” – hangoztatta Ferenc pápa.

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a társadalmi és politikai intézmények alapvető kötelessége minden ember méltóságának védelme és előmozdítása. Megjegyezte: a nők számára, akik az életet hordozzák magukban, olyan körülményeket kell biztosítani, melyek segítségével képesek befogadni az élet adományát, és méltó életet képesek biztosítani gyermekeiknek.

Ferenc pápa köszöntötte a muszlimokat is, akiknek vasárnap este kezdődik a böjti hónap, a ramadán.

A Nemzetközi nőnap alkalmából most beszéljenek helyettünk azok a különleges hölgyek, akik már megmutatták a világnak, hogy bárki képes elérni az álmait, ha kész tenni érte!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az Oroszlán izgalmas híreket hall egy női ismerősétől. Napi horoszkóp!
Lifestyle
A Kos egy nagy lehetőség előtt áll. Heti horoszkóp. III.21. - IV.20. Kos Ezen a héten lehetőséget kapsz arra, hogy meghozz egy régóta halogatott döntést. A csillagok segítenek abban, hogy...
Sztárok
A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.