Lifestyle

Ferenc pápa szeptemberben Magyarországra látogat

A Szentatya részt vesz majd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén.

A pápa Magyarországon

Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel.

A bíboros elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Ezért "illő", és úgy is szokás, hogy ha a pápa ellátogat a rendezvénysorozatra, ezen a szentmisén vesz részt

Erdő Péter hozzátette: "a Szentatya látogatása nagy öröm a főegyházmegyének és a teljes püspöki konferenciának, és mindannyiunknak vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban".

Megjegyezte: az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett kongresszusra is várták Ferenc pápát, majd amikor a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, Áder János köztársasági elnök és ő maga is újra meghívta az egyházfőt.

A 2020 őszéről elhalasztott kongresszust idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek is szerepelnek.

A katolikus egyház az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust általában négyévente rendezi meg.

Magyarország másodszor ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten tartott 34. Eucharisztikus Világkongresszus záró miséjén, a Hősök terén félmillió hívő vett részt.

Katolikus egyházfő még sosem emelt ilyen magas rangú pozícióba női vezetőt.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az Oroszlán izgalmas híreket hall egy női ismerősétől. Napi horoszkóp!
Lifestyle
A Kos egy nagy lehetőség előtt áll. Heti horoszkóp. III.21. - IV.20. Kos Ezen a héten lehetőséget kapsz arra, hogy meghozz egy régóta halogatott döntést. A csillagok segítenek abban, hogy...
Sztárok
A legendás magyar színésznek két gyermeke született: Lili 1995-ben, míg Marcell egy évvel később, 1996-ban látta meg a napvilágot.