Lifestyle

Ferenc pápa alázatra és befogadásra inti az embereket: Erről beszélt a püspöki szinódus megnyitóján

Az egyház tagjai közös úton, egységben haladva tudnak választ adni korunk kihívásaira - hangoztatta Ferenc pápa a szinódus megnyitó misén szerdán. Politikai és erkölcsi elkötelezettséget szorgalmazott a klímaválságról szintén szerdán kiadott apostoli buzdításban is.

Misével nyitotta a szinódus közgyűlését

Ferenc pápa a Szent Péter téren bemutatott misével nyitotta meg a szinódus XVI. rendes közgyűlését. A szertartáson részt vettek a bíborosi testület tagjai, valamint a püspöki tanácskozás résztvevői, akik a térről vonultak át a szinódus helyszíneként szolgáló vatikáni audienciaterembe. Homíliájában Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a szinódus nem egyházi parlamentként működik, és célja nem az, hogy reformtervet dolgozzon ki, ezért nincsen szüksége "stratégiákra, politikai számításokra vagy ideológiai csatározásra".

"Azért vagyunk itt, hogy együtt haladjunk" - hangoztatta Ferenc pápa. Úgy vélte, az egyháznak nem szabad merevnek lennie, vagyis nem kell a világ ellen fegyverkeznie a múltba visszatekintve. Nem szabad langyosnak lennie, fejet hajtva a világ diktálta divatoknak, és nem szabad megfáradtnak lennie magába zárkózva. Ferenc pápa hozzátette: korunk viharos hullámai között az egyháznak nem szabad lélekerejét veszítenie és nem kereshet kényelmi megoldásokat.
Kattints a további képekért!

Forrás: MTI Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Sok Wi-Fi gyilkos dolog lehet az otthonodban, de ez a hétköznapi tárgy kevésbé ismert. A szakérők most figyelmeztetnek, hogy bizony erősen lassíthatja a netedet.
Lifestyle
Ma már tényleg fontos, hogy megbízható okostelefon legyen a zsebünkben, de a magyarok azért emiatt nem hajlandóak csillagászati összegeket elkölteni.
Sztárok
Nur Fettahoglu a szultán első asszonyát alakította a Szulejmán című sorozatban 2011-től egészen 2014 júniusáig, és bár karaktere igencsak megosztó volt intrikáinak hála, az vitathatatlan, hogy a...