7 tipp, hogy úgy fotózd a lakásod, mint egy profi

A legtöbb ember vizuális és szereti a szépet. Ezért a lakáseladás során kiemelten fontos szerepe van annak, milyen képeket teszel közzé a lakásodról, annak részleteiről. Nem ördöngösség, de mindenképpen érdemes megjegyezned, és figyelembe venned néhány dolgot, miközben Nánási Pálként kattintgatsz körbe-körbe a lakásodban.

Ha vettél már lakást, akkor biztosan, de egyébként is, gyakran belefutni a közösségi médiában vicces lakásfotókba, ahol a fél család vacsorázik, az ágy vetetlen, egy-egy tükörben vagy üvegfelületen egyértelműen látszik a mélyen koncentráló fotós – remélhetőleg nem anyaszült meztelenül. Íme hét tipp, amellyel olyan fotókat tudsz készíteni a lakásodról, mint egy vérbeli, tapasztalt ingatlan tanácsadó!

Rend a lelke mindennek

Ezt a nagymamám mondogatta mindig és igaza is volt. Elsőként, mielőtt bármibe is belevágnál, kezdj egy jó nagytakarítással és rendrakással! A rendrakáshoz most kicsit másképp fogj hozzá, mint az eddigiekben: kicsit úgy kell csinálnod, mintha senki nem élne a lakásban! Rakd el a fényképeket a családról, az edényeket vissza a szekrénybe, a hajápoló arzenálod is tüntesd el a kád széléről. A vevő nem a tiéd, hanem a saját jövendőbeli otthonát akarja látni!

Az aki szép, az reggel is szép

DE! Ahogyan neked is, a lakásodnak is van olyan időszaka a nap folyamán, amikor a legszebb! Érdemes megfigyelned, mikor jön be a legtöbb fény az ablakon, mikor a legvilágosabbak a szobák. Reggel, netán a kora vagy épp késődélutáni órákban? Mindenképpen akkor állj neki a fotózásnak, amikor a legtöbb fényben fürdenek a helyiségek.

Hagyd pózolni a lakást!

Ez kicsit furán hangzik, de végül is, te sem szereted, ha alulról fotóznak, nem igaz? Ne a sarkokat, használati tárgyakat fotózd, hanem igyekezz egyszerre minél többet megmutatni az adott szobából! Ha van halszem optikád, nyugodtan használd, de a legtöbb okostelefon és fényképező rendelkezik panorámafotó funkcióval, amivel szintén nagyon jó képeket készíthetsz!

Nem bútorkatalógust fotózol

Biztos nagyon szépek a bútoraid, de amennyiben ezeket viszed magaddal a költözéskor, akkor ne ezekre fókuszálj, mert nincs értelme. Kapjanak viszont főszerepet a terek, a nyílászárók, a beépített bútorok és háztartási gépek. Minden olyan, amely a lakásban marad, miután te kiköltöztél!

Fotók: hglivingbeautifully.com, thewowdecor.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Lifestyle
A Feng Shui szakértői szerint van egy olyan dísztárgy, amely blokkolja a pozitív energiák áramlását otthonunkban, valamint a szerencsétlenséget szimbolizálja.
Sztárok
Egy, a hercegné által írt levélnek köszönhetően szinte pontosan rekonstruálható, mennyire ált közel igazából a két testvér egymáshoz, amikor még édesanyjuk is élt.
Sztárok
A Vészhelyzet című sorozatból megismert Julianna Marguiles mindig is gyönyörű nő volt, szépsége pedig az idő múlásával sem fakult meg.
Fashion&Beauty
Letícia királyné óriási divatrajongó, és igyekszik mindig valami igazi különlegességre lecsapni, legyen szó akár ruhákról, akár cipőkről, vagy éppenséggel ékszerekről.
Lifestyle
A Skorpió gond nélkül legyőz minden szembejövő akadályt. Napi horoszkóp.
Egészség
Arról is ment a vita, hogy a délutáni, vagy a reggeli kávéfogyasztás az egészségesebb. Egy tanulmány most ezt is tisztába tette.