Fashion&Beauty

Hatalmas bukás az állami divatmárka - Mindenki veszített rajta, Zoób Katit kivéve

Négy éve indult útjára az állami divatmárkaként aposztrofált „Attitude”, amelynek tervezője Zoób Kati, gyártója és forgalmazója pedig a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft., ami egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató állami cég. Az ötlet jó volt, olyannyira, hogy Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is felkarolta a kezdeményezést, csak a megvalósításba csúszott hiba. Talán nem mérték fel jól a piacot, vagy nem működött rendben a két fél közti kommunikáció, a végeredmény az Átlátszó értesülései szerint 163 milliós bukás lett. Legalábbis az állami cég számára, Zoób Kati a szerződés értelmében négy év alatt 255 milliót keresett az üzleten.

Nagy tervek, rossz megvalósítás

Az átlátszó.hu utánajárt, hogy milyen tervekkel indult az Attitude és miket sikerült ezekből megvalósítani. Sajnos nem sokat. Eredetileg a ruházati kollekció után sportruházat, farmer és szabadidőruházat és home kollekció piacra dobását is tervezték, kereskedő partner bevonásával törzsvásárlói rendszer kialakítását, internetes kereskedés beindítását és saját üzlethálózat létrehozását is.

Ezzel szemben az Attitude honlapja semmilyen tartalmat nem kínál az elérhetőségeken kívül, a budai bevásárlóközpontban lévő üzlet másfél év után bezárt és ma már csak a KÉZMŰ Kft. XIV. kerületi székhelyén kaphatók a ruhák – több vonal nem indult -, ahova előre be kell jelentkezni a vásárláshoz.

A márka négy éves léte alatt 163 milliós veszteséget termelt. 37 millió forintos kezdő beruházással indult, majd a szerződés szerint havi 4,5 millió forintot (összesen 255 milliót) fizettek Zoób cégének a tervezésért és a mintadarabok legyártásáért, így a költségek a négy év alatt összesen nagyjából 292 millió forintra rúgtak, szemben a 129 milliónyi nettó árbevétellel.

Mindkét fél látja a bukás okait

Zoób Kati, aki egyébként remek üzleti érzékkel vitte sikerre saját márkáját, azt nyilatkozta az Átlátszónak, hogy a közös munka nem működött, mert egy állami cégnél nehezen megy a kereskedelem fejlesztése: „A projektnek a gyakori vezetőváltások sem tettek jót. Amikor ugyanis új ember kerül a vállalat élére, akkor mindig elölről kezdődik az egyeztetés és a tervek átgondolása” – mondta a tervezőnő.

Ezzel szemben a KÉZMŰ Kft. új vezérigazgatója, Becker György szerint a gazdasági válság a hibás a hatalmas veszteségért: „Nem egyszerű a több mint négyezer fős cég működtetése úgy, hogy miközben az állami támogatások mértéke 2011 óta nem emelkedett, a minimálbér változásai évről évre jelentkeznek, és a szolgáltatók is folyamatosan növelték a díjakat.” Ráadásul az egyedi, kisszériás termékek gyártása jóval költségesebb és időigényesebb, a jövő a folyamatos nagyszériás termékgyártásé.

Mindkét fél egyetért abban, hogy újra kellene gondolni a szerződést. A KÉZMŰ Kft. szeretné, ha a divattervező cége nagyobb részt vállalna a marketing feladatokból, nekik pedig csak a ruhák bérmunkában való legyártása maradna.

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?