"Mindenki megtalálhatja a saját életét az enyémben” - Interjú Pintér Adriennel

Ezen a héten a VIVA TV egykori műsorvezetőjével, Pintér Adriennel - vagy ahogyan a legtöbben ismerjük, Adával - beszélgettünk, aki őszintén mesélt arról, hogy milyen érzés volt fiatalon két kisfiú anyukájává válni, miért döntött a szülés után a mellplasztika mellett, de elárulta azt is, hogy mennyire viselte meg a válás, sőt mesélt a Femcafén tavaly decemberben indult blogjáról is.

Az ország a VIVA TV műsorvezetőjeként ismerte meg a neved lassan már tíz éve. Melyik a legemlékezetesebb, legviccesebb élményed, amit a kamerák előtt éltél át?
Volt jó néhány felejthetetlen élményem. Az egyik legemlékezetesebb talán az, amikor élő adásban majdnem megfulladtam. Annyi történt, hogy a reklámok és klipek alatt a stábtagokkal hülyültünk, és az egyik operatőrünk mondott valami irtó vicceset, és én ettől elkezdtem nagyon nevetni. De ezt éppen akkor sikerült, miközben ittam a teámat, és amikor tele szájjal tör rád a nevetés, akkor két lehetőséged van, megfulladsz vagy pedig kiköpöd - én visszaköptem gyorsan a teát a bögrébe, ám ekkor már visszaszámolt a szerkesztő, én pedig élő adásban fuldokoltam a nevetéstől. Egész egyszerűen nem bírtam összeszedni magamat, és nem tudtam megszólalni sem. A műsorban volt egy élő chat, ahová írhattak a nézők, jöttek is a kérdések, hogy mi történt, amitől hirtelen ilyen jókedvű lettem, azt kérdezgették, hogy vajon mi is volt abban a teában.

Az elmúlt években közszereplőként nem nagyon láthattunk. Miért döntöttél így? Megcsömörlöttél vagy más okai voltak?
Nem mondanám, hogy megcsömörlöttem. Hét évig voltam a VIVA TV-nél, ami nagyon hosszú idő. Úgy gondoltam, hogy most már kell egy kis változás.

A zenei csatornától való távozásod után civil foglalkozást választottál. Milyen volt, amikor besétáltál egy állásinterjúra? Mit szóltak, amikor megláttak? Nem okoztál óriási meglepetést?
Én 2003 augusztusában 20 évesen kerültem a VIVA TV-hez, előtte semmivel nem foglalkoztam és 2010 decemberében 28 éves voltam, amikor eljöttem a csatornától. Lehet, hogy találtam volna másik állást a médiában. Tudtam, hogy néhány évig még ki biztosan tudnám húzni a tévében vagy máshol, de abba is belegondoltam, hogy mi lesz majd 30-35 évesen, amikor ott állok majd széttárt karokkal, hogy szeretnék valamit csinálni, de sosem csináltam semmi mást a műsorvezetésen kívül. Ezért volt nálam az elsődleges szempont, hogy valami hétköznapi munkába is beletanuljak, hogy legyen valami, amihez bármikor tudok nyúlni, ami mindig ott van, mert könnyen lehet, hogy eljön egyszer majd a pillanat, amikor az éppen aktuális műsorom megszűnik. Aztán a nagy pofára esés következett. Elküldtem az önéletrajzomat mindenhová, de körülbelül száz helyről háromra hívtak be, ahol az volt az első kérdésük, hogy ez most komoly vagy valami vicc, én tényleg ide akarok jelentkezni vagy ez véletlen. Azt éreztem, hogy az emberek máshogy állnak ahhoz, akit az újságokból vagy a tévéből ismernek. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb helyre azért nem is hívtak be, mert ismertek a tévéből, a helyzetemet pedig tovább nehezítette, hogy már anyuka voltam.

Végül hol sikerült elhelyezkedned?
Fél évig próbálkoztam, de aztán szerencsére jött egy lehetőség egy reklámfilmeket gyártó cégnél, ami nagyon érdekes tapasztalat volt. Nagyon élveztem, hogy a másik oldalról is belepillanthattam a dolgokba. Beugrós munkatársként belekóstoltam a rádiózásba is, ott is sokat tanultam, de ez a műfaj nem lett életem szerelme. Nem éreztem olyan interaktívnak azt, hogy ülök egy szobában és beszélek egy mikrofonba. Végül egy évvel ezelőtt kerültem egy kreatív ügynökséghez, ott dolgoztam mostanáig az elmúlt egy évben.

Ezek szerint most szabadúszó vagy?
Igen.

Ha most megkeresne valamelyik tévé, hogy legyél náluk újra műsorvezető, mit mondanál nekik? Visszatérnél a média világába vagy örökre szakítottál a tévézéssel?
Sosem mondtam azt, hogy örökre szakítok a tévézéssel. Ha van olyan lehetőség, akkor nagyon szívesen vállalnék újra műsorvezetői munkát, mert imádom csinálni, arról nem is beszélve, hogy az életem egyharmadát tévézéssel töltöttem. Ettől függetlenül persze még mindig azt gondolom, hogy a biztonság kedvéért mindig kell egy B terv is, ami az én esetemben egy hétköznapi munka.

23 éves korodban, 2006 januárjában születtek meg ikreid, Bálint és Bence. Tudatosan terveztétek férjeddel, Bánszki Lászlóval (ismertebb nevén Timóval) a családalapítást?
Én mindig is szerettem volna fiatal anyuka lenni. Nekem ez egy álmom volt, azt viszont nem gondoltam volna, hogy azonnal sikerül is. Gyakorlatilag rögtön teherbe estem, tehát ennyire nem volt tervezve, de az anyává válás vágya kezdettől fogva bennem volt.

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Egészség
Te mennyire szoktad vizsgálgatni magad a tükörben? Nos, ha észrevetted már, hogy az ajkaid körül furcsa dudorok, kitüremkedések láthatók, akkor ne hagyd figyelmen kívül tested ezen jelzését, ugyanis...
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!