Szülés utáni plasztika - 1. rész
A női szépség szülés után sem múlik el, sőt! Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a test, mely 9 hónapon át egy többkilós babának adott fészket, megváltozik - a kötőszövet már nem igazán rugalmas és csak lassan regenerálódik, főként, ha a szoptatási időszak is elhúzódik. Bizonyos külalaki változások megfelelő életmóddal többnyire visszafordíthatók, míg mások maradandónak bizonyulnak. Ha képesek vagyunk ezt a kettőt megkülönböztetni egymástól, megfelelő önbizalommal fordulni feléjük és együtt élni velük, akkor az anyai boldogságérzet teljes lehet. És mi van, ha nem? Van - és NEM elítélendő -, aki nem tudja elfogadni megváltozott formáit és emiatt boldogtalan, akár mert az esztétikai problémák nagyon látványosak, zavaróak és tartósak. Fókuszban a szülés utáni, indokolt has- és mellplasztika.
Anyaság
Egy nő életében a babavárás, a szülés és az anyaság egésze egy életre szóló, csodálatos élmény. A kezdetben pár milliméteres apró élet, majd a hónapról hónapra 3-3,5 kilogrammossá gyarapodó pocaklakó megszületésével minden megváltozik - a kismamák hormonálisan, testileg és lelkileg is komoly átalakulások sorát élik át ebben az időszakban.
Bekövetkező változások szülés után
A terhesség vagy „másállapot” igencsak igénybe veszi a női testet, a szülés valamint a szoptatás szintén maradandó nyomot hagy testünkön. Súlyfelesleg alakul ki - a terhesség alatt felszedett 8-10 kiló, mely még egészségesnek tekinthető, bizony kikerekíti a kismamákat, és a zsírpárnák egy része szülés után is megmarad. A testarány - mint például a medence arányai is - megváltozik: sokaknak szélesedik a csípője, vagy előrébb kerül a szeméremcsontja a baba térhódításának köszönhetően. Van, hogy a megnövekedett mellméret is tartós marad. A legszembetűnőbb és egyúttal legzavaróbb esztétikai problémát a kötőszövet és a bőr rugalmassága megváltozása jelenti - kialakulnak a vöröslő striák, szoptatás során megereszked(het)nek a mellek, a has bőre megnyúlik. Persze ahogy a nagymértékű hízás, úgy a bőr megnyúlása sem következik be minden anyukánál - sokan pár hónappal a szülés után épp úgy néznek ki, mintha soha nem szültek volna, a többség azonban sajnos nem ilyen szerencsés.
Amit megtehetünk, és amit nem. Van, hogy a sport sem segít…
Testünk megváltozásának elfogadása nem kell, hogy azt jelentse, hagyunk mindent a maga útján alakulni - tehetünk a szülés előtti alak visszanyeréséért, legalábbis korrigálhatunk testünkön, és ezáltal javíthatunk életünk minőségén. A striák kialakulása a terhesség ideje alatt a bőr megfelelő krémezésével - olajos vagy speciális krémmel történő bedörzsöléssel - némileg megelőzhető, a látható jelek enyhíthetők. A mellizmok megnyúlása ellen érdemes kellő tartást adó melltartót viselni és mellizom-gyakorlatokat végezni. A szülés utáni diéta és a sport pedig segíthet megszabadulni a várandósság alatt felszedett kilóktól, a hasizomtorna feszesebb kontúrt adhat az alaknak, így ezzel érdemes foglalkozni.
Némelyek esetében azonban bizonyos változások kellemetlenebbek a szokásosnál, és minden igyekezet a korábbi forma visszaszerzésére hiábavalónak bizonyul. Fogyást követően hasukon a bőr olyannyira megereszkedik, hogy kötényhasat „növesztenek”, esetleg hasi sérv is kialakul, a nagymellűek pedig a szoptatás után szembesülnek lógó mellük látványával. Mindez sokszor önbizalomvesztéshez, lelki problémákhoz vezethet, és gyakran csak a plasztikai sebész segíthet. „3 év alatt sikerült 90 kg-ról 60 kg-ra lefogynom. Ez viszont számomra nagyon csúnya, lógó kötényhassal jár, ami sajnos nagyon rombolja az önbizalmamat. Bármit teszek, ez sajnos már nem tűnik el” - panaszolja egy fiatal anyuka.