Egészség

Almaecetes víz helyett ebből igyál reggel éhgyomorra, és leolvadnak rólad a kilók nyárra: egy deka súlyfelesleg sem marad rajtad

Sokan még csak nem is hallottak ennek a különleges zöldségnek a létezéséről, pedig amellett, hogy a belőle készült ital segíti a fogyást, még számtalan jótékony hatása van szervezetünkre nézve.

Ismered ezt a zöldséget?

Jó pár éve nagyon divatos egészségesen és tudatosan élni, így az emberek próbálnak odafigyelni arra, hogy minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasszanak. Szerencsére van is erre rengeteg alternatíva, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy a piacon bizony bőven lehet válogatni a finomabbnál finomabb zöldségek és gyümölcsök közül, így mindenki meg tudja találni azokat, amelyek számára a legjobban ízlenek. Az okáról azonban sokan még ennek ellenére sem hallottak, pedig ahogyan a Házipatika is írja, ez egy évszázadok óta használt afrikai zöldség, amit bámia néven is ismernek, a termések pedig leginkább a paprikára emlékeztetnek. Az egy dolog, hogy az okra sokféleképpen elkészíthető, de számos pozitív egészségügyi hatása is van, többek között fogyni is lehet tőle, ha beáztatjuk egy éjszakára vízbe az okra termését, majd másnap ezzel az itallal indítjuk a napot. Galériánkból megtudhatod, hogyan is hat a testedre ez a hihetetlenül egészséges, zöldséges víz!

Az okra tehát egy élelmiszer, de például a bőrápolás tekintetében őseink gyakran használták ezt a zöldséget feszesítő szerként, illetve az éretlen okrahüvelyt sűrítőként a különféle receptekben. Ha azonban egy éjszakán át vízbe áztatod az okrát, majd másnap ezzel az itallal indítod a napod, még több előnyére szert tehetsz.
Kattints a további képekért!

Ha te sem szeretnéd idő előtt elveszíteni szellemi frissességedet és agyi jólétedet, akkor jobban teszed, ha kerülöd ezeket az egyszerű és sokszor ártalmatlannak tűnő mindennapi szokásokat.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Utazás
2024 nyarától az Európai Unió területén forgalomba helyezett új autók kötelező tartozéka lesz az EDR (Event Data Recorder), azaz a feketedoboz.
Lifestyle
Talán számodra is természetes, hogy a görögdinnye fogyasztása közben kiköpöd az apró fekete magokat, melyek aztán később a kukában végzik. Megdöbbentő lehet ezt hallani, de sokkal jobban tennéd, ha...
Sztárok
Megnősült SP, azaz Éder Krisztián, a kétezres és kétezertízes évek egyik legkeresettebb magyar zenei előadója.