Egészség

Idd ezt a párszáz forintos italt lefekvés előtt, és nem fogsz horkolni: kitisztítja az orrmelléküregeket, és elősegíti az alvást is

Ha te, esetleg a párod is küzd ezzel az idegtépő problémával, akkor most eláruljuk, mit kell innotok lefekvés előtt, hogy a horkolással ne ébresszétek fel a körülöttetek lévőket.

Vess véget a hangos horkolásnak!

A horkolás rendkívül gyakori probléma, ami a felső légutak alvás alatt kialakuló szűkületét jelzi, az idegesíti hangot pedig a felső légutak lágy szöveteinek rezgése hozza létre. Persze több dolog is kiválthatja ezt a "tünetet", például a túlsúly, a duzzadt nyálkahártya, a garat vagy az orrüreg szűkülete, esetleg az orrsövény-ferdülés vagy épp az allergia. A lényeg azonban az, hogy senki sem szeretne horkolni, hiszen ezzel gyakorlatilag elviselhetetlenné válik a velünk való alvás, mivel éjszakánként gyakran felébrednek a körülöttünk lévők erre az iszonyú, sokszor elviselhetetlen hangra. A füldugó persze egy lehetséges megoldás, ahogyan az orvosi vizsgálatok is, de van még egy dolog, amit kipróbálhatsz: létezik ugyanis egy párszáz forintos ital, amit ha lefekvés előtt elszürcsölsz, a szakértő szerint kisebb eséllyel fogsz horkolni, hiszen elősegíti az orrmelléküregek kitisztulását. Ami pedig a legjobb, hogy jó eséllyel már a te konyhádban is megtalálható ez a bizonyos "csodaital". Lapozd át galériánkat a részletekért!

Ahogyan a Mirror is írja, néhány életmódbeli változtatással akár teljesen megszüntethető a horkolás: túlsúly esetén például érdemes leadni néhány kilót, de az oldalunkon való alvás is segíthet a probléma elkerülésében, ahogyan az is, ha három órával lefekvés előtt már nem iszunk alkoholt.
Kattints a további képekért!

És még a demencia kialakulásának kockázatát is csökkentheted vele a szakemberek szerint.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
G.w.M felesége nagyon jól tudja, hogy az anyaság nem könnyű. Kulcsár Edina szerint fontos, hogy a közösségi oldalakon ne csak a jó dolgokat mutassák.
Lifestyle
Egy jól karban tartott kert elég csábító lehet a galambok számára. A madarak az erkélyünkre is odaszokhatnak, ahol vígan fognak majd potyogtatni.
Sztárok
20 évvel ezelőtt Amy Poehler alakította a Bajos csajok ikonikus főplasztikjának, Regina George-nak az anyját, aki egyszerre vicces, szánalmat kiváltó és roppant idegesítő karakter. Kíváncsi vagy,...