Egészség

Mik azok a fura fehér foltok a körmeinken?

Most kiderül az igazság.

Mik azok a fura fehér foltok a körmeinken?

Emlékszem, hogy gyerekkoromban mindig kíváncsian szemléltem a körmeimen felbukkanó fehér foltokat. Nem tudtam, miért vannak ott, de valamiért tetszettek nekem. Amikor persze édesanyám meglátta őket, rögtön vitaminokkal tömött tele, mert elmondása szerint az apró jelzések félreérthetetlenül vitaminhiányra utaltak. Nos, nem járt messze az igazságtól, de azért nem is fedte le teljesen a tényállást. A foltok megjelenésének ugyanis sokféle oka lehet, némelyik ártalmatlan, a többi viszont elég ijesztő. Annyi biztos: kevés olyan ember létezik, akinél ne tűntek volna fel élete során.

Lapozz, a következő oldalon folytatódik a cikk!

Fotó: Wikipédia

A köröm szerkezete

Mielőtt elárulnánk a fehér foltok eredetét, mindenképpen szeretnénk tisztázni a köröm szerkezetét, felépítését. A köröm körömcsúcsból, körömsáncból és körömtestből áll. A körömcsúcs az ágyon túl szabadon kiáll, hátulsó és oldalsó szélei, a bőr redő alakú visszahajlása által képezett keretbe jutnak. A kereten túl kiemelkedő bőrszegélyek együttese a körömsánc. A legvastagabb a körömtest, ez a keretek felé kiélesedik és lágyabb, hátulsó vége mélyen benyúl a sáncba, és ott a gyökeret teszi.

A köröm anyagát a tövénél található ún. mátrixsejtek termelik. A körömtest külső felszíne sima, az alsón hosszúkás párirányos lécek vannak, melyek a köröm harántmetszetén néhány milliméter magas redőivel illeszkedik az irharéteg hasonló kitüremkedéseibe (körömlécek). Ezek a lécek tömött irhaszövetből állnak, keverve sok rugalmas rosttal, bennük vannak a köröm rózsaszínes árnyalatát okozó vérerek és idegek, melyeknek nagy száma miatt a körömágy megsértése igen fájdalmas.

Leukonychia

Ha a köröm keletkezési, növekedési folyamatát semmi sem zavarja meg, akkor a színe szép, tiszta, háborítatlan. Ha viszont egyes gyógyszerek vagy bizonyos betegségek közbeszólnak, akkor a szerkezete megváltozik és apró, szaruba záródó léghólyagocskák keletkeznek, írja az Index. Ezek a már említett fehér foltok, a jelenséget tudományosan leukonychiának nevezik.

Pontosan mi okozhatja őket? Lapozz!

Fotó: Wikipédia

Ártalmatlan vagy veszélyes?

Ha a te körmödön is vannak fehér foltok, ne ess pánikba, mert nem te vagy az egyetlen, ez egy rendkívül gyakori jelenség. Az esetek többségében ártalmatlan, de állhatnak komolyabb okok is a háttérben. A fentebb már említett vitaminhiány és az ásványi anyag hiány például az egyik legáltalánosabb indok, általában B6-ból és kalciumból van ilyenkor kevés a szervezetben. Több orvos szerint allergiás reakció, illetve gombás fertőzés is előidézheti, de a körömsérülés (ha mondjuk egy ajtó csapódik rá, esetleg megütöd valamivel) miatt is kialakulhat. Kevésbé valószínű, de előfordulhat, hogy a szívbetegség, a vesebaj, az ekcéma, a tüdőbetegség, esetleg az arzénmérgezés egyik tüneteként diagnosztizálják.

Nem gyógyítható

A körmön megjelenő fehér foltokat gyógyszerrel nem lehet eltüntetni még akkor sem, ha megállapításra kerül a kiváltó ok, és az orvosok elkezdik a kezelést. Egyszerűen meg kell várni, míg a köröm lenő, így a fehér foltoknak is szép lassan nyoma vész.

Fotó: Instagram

Oldalak

Egészség
Sztárok
Kereken 40 évvel ezelőtt robbantott kasszát a mozikban minden idők egyik leghíresebb akcióvígjátéka, a Beverly Hills-i zsaru. Idén nyáron megtekinthetjük a kultikus franchise következő - immáron...
Egészség
Az AstraZeneca gyógyszergyártó nagy bejelentést tett Covid-vakcinájáról, a halált okozó mellékhatásokkal is összefüggésbe hozott Vaxzevriáról.
Lifestyle
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek azok, amelyek "a konyhában soha vagy ritkán használt összetevőket, vagy olyan adalékanyag-kategóriákat tartalmaznak, amelyek funkciója az, hogy a végterméket...