A magyar háziorvos sokkoló fotót közölt, erre mindenkinek figyelnie kell

A háziorvos figyelmeztetett, hogy ha ilyet tapasztalunk, akkor antibiotikumra is szükség van.

Most egész Magyarországon rengeteg a beteg

Rusvai Miklós víruskutató az InfoRádióban még tavaly év végén beszélt arról, hogy a légzőszervi megbetegedés, illetve járvány csúcsán vagyunk, rosszabb esetben viszont még csak közelítünk hozzá Magyarországon.

Ezt ugye még szilveszter előtt jelentette ki, és most biztosan érkezni fog egy afféle csúcspont. Az újév miatt rengetegen mentek el bulizni, találkoztak esetleg a családdal, és ha ott egy emberben is lappangott valami, akkor azt akár át is tudta adni a többieknek.

Később ugye az iskola újraindulásában is meglátjuk, hogyan befolyásolja a görbéket. Rusvai hozzátette, hogy az évekkel ezelőtt felvett koronavírus elleni oltás ma már nem ad védelmet. Az influenza elleni oltást mindenképpen érdemes felvenni Magyarországon annak, aki rizikócsoportba tartozik, mint például az idősek, vagy krónikus betegek.

Közben dr. Bence Zsófia is figyelmeztetett egy nagyon fontos dologra egy igazán sokkoló fotóval. A galériánkból kiderül, hogy miről van szó!

Dr. Bence Zsófia elmondta, hogy jócskán megszaporodtak a bakteriális, Streptococcus okozta torokgyulladások az utóbbi években. A jelenség nem csak Magyarországon, de egész Európában megfigyelhető.
Kattints a további képekért!

A légúti fertőzésben szenvedők több mint 40 százaléka koronavírusos.

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Utazás
A kutatók által elfogadott elmélet szerint a Theia nevű égitest hajdanán összeütközött a születőben lévő Földdel. Az ütközés óriási mennyiségű törmeléket taszított a Föld körüli pályára, melyek...
Lifestyle
A kisgyerekek néha mondanak furcsaságokat, de ha ilyesmit hallanánk tőlük, biztosan mi is kifutnánk a világból...
Home&Design
Téged is frusztrál, hogy sosincs hely a konyhapulton a kisgépek és egyéb kiegészítők miatt? Íme, a tökéletes megoldás a problémára!