Egészség

Csökkenti a súlyos szembetegségek kialakulásának esélyét - A banánhéj 6 jótékony hatása az egészségre

Bár Európában inkább kidobjuk a kukába a banánhéjat ahelyett, hogy megennénk, Ázsiában ez már bevett gyakorlatnak számít. Ha eddig nálad is mindig a szemétben végezte, akkor most jól figyelj: elmondjuk, miért érdemes minél gyakrabban elfogyasztanod a banánhéjat!

A banán, a szupergyümölcs

A banán kb. 10 ezer éve szolgálja az emberiség javát – igazi szupergyümölcs! Rengeteg vitamin található benne, többek között A-, C-, E-, K-, illetve az összes B-vitamin. Kalciumban, káliumban, vasban, magnéziumban és cinkben gazdag, így gondoskodik a vörösvérsejtek kialakulásáról, az idegrendszer megfelelő működéséről, a csontképződésről és immunrendszer védelméről. Rendszeres fogyasztásával csökkenthető a vérnyomás, glükózból, fruktózból és szacharózból felépülő cukortartalma pedig hosszú ideig energiát biztosít a szervezetnek.

Ne dobd ki a héját!

Bár sokan állítják, hogy a banánhéjat hiba elfogyasztani, hiszen a baktériumok, vegyszerek és ki tudja, még mik, azon tapadnak meg (főleg akkor, ha távoli országokból szállítják a lakhelyünkre a gyümölcsöt), a szakértők szerint nincs ok az aggodalomra. Mosással, illetve hőkezeléssel minden kórokozó eltávolítható a héjról.

Miért fogyaszd?

  • A banánhéj, noha nem olyan édes, mint a gyümölcshús, sok értékes tápanyagot tartalmaz. Káliumtartalma például különösen magas, ami több dologhoz is elengedhetetlen: az izom- és az idegszövetek működéséhez, a vércukorszint szabályozásához, a sejtek, szövetek táplálásához, illetve a szervezet vízforgalmának szabályozásához.
  • Nagy szerepe van az immunrendszer megfelelő működésében, ezenkívül csökkenti a rossz koleszterin szintjét a vérben.
  • Kevesen tudják, de triptofánt is tartalmaz, amit nyugtató aminosavként ismerünk: mivel megemeli a szerotonin szintet, hozzájárul a kiegyensúlyozott, nyugodt alváshoz és a jó hangulathoz.
  • Tajvani kutatók bebizonyították, hogy a megemelkedett szerotoninnak köszönhetően enyhíthetőek a depresszió tünetei. Állítólag, ha három napig napi két banánhéjat megeszünk, 16%-kal növeljük a testünk szerotonin szintjét.
  • A banánháj luteint tartalmaz, ami egy hihetetlenül hasznos antixodáns, hiszen elnyeli a nap káros ibolyántúli sugarait és semlegesíti a retinában lévő szabadgyököket. Ezzel csökkentheti a sárgafolt-degeneráció veszélyét, az idősebb korban jelentkező gyakori szembetegség és látásvesztés fő okát.
  • Segíti az emésztést, így megakadályozza a székrekedés kialakulását, és enyhíti a puffadás kellemetlen tüneteit.
Fotó: gardeningknowhow.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Egészség
Lifestyle
Az egyik magyar nagyváros lakói fura látványra ébredtek, és kicsit meg is rémültek a nem mindennapi állattól.
Sztárok
A Max streaming szolgáltatás tomboló sikernek örvendő tévésorozatának második évadában az eredeti főszereplők (Pedro Pascal és Bella Ramsey) is visszatérnek, ám mellettük egy új kulcsfigurát is...
Lifestyle
Érdekes végeredménnyel zárult egy felmérés, melynek révén arról kaphatunk képet, hogy nyelvünk mely kifejezését tartják a legcsúnyábbnak a magyar internetezők.
Lifestyle
Van egy kevésbé ismert, ám könnyen beszerezhető szer, amit érdemes a nagytakarítások során neked is kipróbálnod, ugyanis a szállodák takarítói is erre esküsznek, mondván hatékonyabb, mint a...
Egészség
A HMPV főként a gyermekeket és a legyengült immunrendszerű egyéneket támadja, és egyes esetekben tüdőgyulladáshoz is vezethet.
Sztárok
Katalin hercegné és Vilmos herceg hosszú ideje élnek boldog, kiegyensúlyozott házasságban, egy szakértő szerint pedig nem akárminek köszönhető, hogy még mindig megvan köztük a kémia.