Gyűlölik a celebek - ByeAlex az első számú közellenség

Miután A Dal szombati esti döntőjében kiderült, hogy ByeAlex képviselheti az idén Magyarországot az Eurovízíós Dalfesztiválon, több ismert magyar celeb - köztük Hajdú Péter és Gáspár Győző - a Facebook oldalán osztotta meg negatív véleményét ezzel kapcsolatban.

A döntőbe került nyolc produkció közül elsőként a zsűri juttatta tovább pontozással a négy legjobbat. Így Kállay-Saunders András, Radics Gigi, Vastag Tamás és ByeAlex dalai közül választhatott a közönség. A beérkezett majd' negyedmillió nézői szavazat alapján pedig eldőlt, hogy az idei Eurovíziós Dalfesztivál hazai selejtezőjének győztese ByeAlex lett Kedvesem című dalával. A végeredmény sokakat megbotránkoztatott, egyesek szerint csalás áll a háttérben.

ByeAlex örült a sikernek
ByeAlex - azaz Márta Alex nagyon meglepődött
és örült a sikernek, de nyilatkozatában a következőt mondta: "Egyáltalán nem akartam nevezni erre a versenyre, zsigerből tiltakoztam ellene, tőlem távol állnak az ilyen tévés vetélkedők. A lemezkiadóm, a CLS Music menedzsmentje azonban beadta a Kedvesem című dalt, ami a kétszáznegyvennégy indulóból bejutott a nyolcas döntőbe, holott egyáltalán nem olyan, amilyenek az eurovíziós számok lenni szoktak"

Természetesen a zsűri is véleményezte az eredményt: „Te vagy az, aki mindig mosolyt csalsz az arcomra. Hiszen nekem, mint énekesnőnek a hangi adottságokat kellene figyelembe vennem, nálad viszont egészen más dominál. Az biztos, hogy összehoztad az embereket, és tudom, hogy óriási a rajongótáborod, már az ovisok is rólad beszélnek” – mondta Rúzsa Magdi.

Csiszár Jenő a következőt nyilatkozta: „Ha más nem, hát én kimondom, te vagy az, akinél csak jobb énekesek fordultak meg itt a színpadon.”

"Ez a dal az országhatáron belül megállja a helyét, máshol azonban már kevésbé" - mondta Rakonczai Viktor.

Mindenkit meglepett a döntés
A sztárvilág képviselői sem tudták megállni szó nélkül a történteket, főként keserű szájízzel nyilatkoztak:
"Egyáltalán, hogy állhatott egy színpadon Radics Gigivel ás Kállay Saunders Andrással ByeAlex??? Ezt elk**ták, nem kicsit, nagyon!" - osztotta meg véleményét Hajdú Péter, majd több híresség is a Facebookon adta ki mérgét.

"Nem tudom ki mit gondol erről az Eurovízióról, de én most sokkot kaptam... :( Nagyot cslódtam sajnos!!!" - posztolta Oláh Gergő.

Kovács Áron egy hasonlattal élt: "Arról van itt kérem szó, hogy a zenének, mint művészetnek, vagy szakmának, (amit tényleg csak az arra hivatottak művelhetnek), 2013-ra nulla a becsülete! El tudjátok képzelni, hogy egy sebész-versenyen győztesnek hirdessen ki bárki egy indulót, akinek dizájnos a kése és szép a sapkája, bár egy kicsit remeg a keze?!"

A Szombat esti lázban táncoló Tóth Gabi a következőképp véleményezte a szavazók döntését: "ByeAlex? Lemaradtam valamiről? :D Ja, hogy ő megy ki az Euroviziora... :D: Na akkor jövőre sem jelentkezek :D Hajrá Márta, sok sikert! Mutatsd meg milyen menők a MAGYAROK."

Gáspár Győző sem bírta kordában tartani indulatait: "Sikerül lejáratni majd Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon a nyertesnek nevezett énekkel, ha annak nevezhető. Iszonyat! Így én is mehettem volna!"

Összegzésképpen pedig ez egy kedves és színes dal, amit lehet, hogy nem egy világsztár szintű énekes ad elő, de pont emiatt lophatja bele magát mezei egyszerűségével a hallgatók szívébe. ByeAlex egy mindennapi srác, lehetne a szomszéd fiú is az ismeretségi körünkből. A dalra pedig a legjobb jelző: szerethető. Szóval ahelyett, hogy ócsárolnánk magát a dalt és előadóját inkább szorítsunk együttes erővel, hogy külföldön is elvarázsolja a közönséget.

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Angelina Jolie a legendás operaénekesnő, Maria Callas megszemélyesítőként tért vissza a reflektorfénybe, amit egy, a színésznő számára igencsak nehéz időszak előzött meg.
Fashion&Beauty
Hazatért a Harvardról karácsonyra Belgium imádott hercegnője: a 23 éves Erzsébet ragyogóan nézett ki az éves ünnepi koncerten, köszönhetően remek stílusérzékének.
Lifestyle
A Vízöntő életében véget érhet egy kapcsolat, de ez egyúttal egy új kezdetet is jelent. Napi horoszkóp.
Egészség
A dohányosok sokan úgy érzik, hogy nem akarják letenni végérvényesen a cigarettát, így az is jó, ha csak visszavesznek a mennyiségből. Valóban így van, vagy óriási tévhit az egész?
Christmas
Rengeteg helyen készítenek bejglit karácsonykor, és ha nem követed el ezeket a hibákat, akkor csodás lesz a végeredmény!
Fashion&Beauty
Tökéletes és kifinomult választás az ünnepi időszakra.