Gordon Ramsay beperelte felesége családját

A sztárséf pénteken nyújtotta be azt a vádiratot, amelyben felesége, Tana egész családját vonja felelősségre a feltételezett sikkasztásokért.

Ramsay szerint apósa, Christopher Hutcheson feltörte a cége adatbázisát, és jelentős összegeket emelt le a számlájáról. A séf szerint ezekből az összegekből Tana apja nemcsak a feleségének és a gyerekeinek juttatott, hanem ebből igyekszik fedezni kettős életét is. Hutchesonnak ugyanis állítólag több szeretője is van egyszerre, ami bizony költségekkel jár.
Ramsay még tavaly októberben rúgta ki cégétől az apósát, innentől kezdődőtt a sárdobálás is. A nyilvánosság előtt zajló családi viszálynak így ez csupán egy újabb felvonása.

Hutcheson szerint a szakács komoly problémákkal küzd, és teljesen kiszámíthatatlanul viselkedik. Ezen kívül úgy érzik, hogy Tana lányukat igyekszik minél inkább ellenük hangolni. Ramsay sem maradt rest, magánnyomozót fogadott, hogy utánajárjon, mit is csinál a Hutcheson szabadidejében. Ekkor derült fény a kapcsolataira, amelyekből a pletykák szerint gyerekei is születtek.
A családi dráma tehát folytatódik, ám ezek után a bíróság mondja majd ki a döntő szót.

 

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Fashion&Beauty
A japán nők bőre világszerte ismert simaságáról, ragyogásáról és időtlen szépségéről. A titok nyitja azonban nem csupán a genetikában vagy a drága bőrápolási termékekben rejlik – sokkal inkább egy...
Sztárok
Bár a néhai uralkodónak természetesen parfümök terén is megvoltak a maga kedvencei, érdekes módon egy bizonyos tusfürdőhöz is ugyanannyira ragaszkodott, mint imádott illatszereihez.
Lifestyle
A Skorpió lelkében beindulhatnak a gyógyító folyamatok. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Halak a héten olyan szituációban találhatja magát, ami próbára teheti hűségét. Heti horoszkóp.
Fashion&Beauty
Az énekes-színésznő tudja mitől döglik a légy: a minap abban a darabban pózolt a vörös szőnyegen, ami a 2025-ös év első hónapjainak legnagyobb trendje lesz, nem véletlenül.
Utazás
A többség ritkán jár étterembe, de ez nem kifogás arra, hogy ne tudjuk az alapvető illemszabályokat. Mutatunk néhányat, amit a magyarok gyakran megszegnek.