Exkluzív interjú Csősz Bogival

A csinos színésznő kirobbanó formában van, csak úgy áradt belőle a pozitív energia. Mesélt nekünk a munkájáról, a magánéletéről és még egy-két szépségpraktikát is megosztott velünk.

Boginak leginkább modell, illetve filmes karrierjét ismerhettük, pedig közel sem merül ki ennyiben a munkássága.

Hogy telnek a napjaid? Mit csinálsz mostanában?

Bogi: Jelenleg nagyon sűrű az időbeosztásom, hiszen öt projekten is dolgozom. Nem hagytam abba a színészkedést sem, az isztambuli városi színháznak dolgozom, ahol török darabokban játszom, ezenkívül a modellkedés is ugyanúgy zajlik, de legfőképpen most a környezetvédelemmel foglalkozom. Egy nemzetközi szervezethez csatlakoztam, amelynek megalakítottuk a törökországi szervezetét – A nő és víz - , hat professzorral együtt a vezető tanácsban dolgozom. Ennek célja, hogy a környezetvédelmet egyre jobban erősítsük: fel fogunk építeni egy passzív házat, ahol minden olyan technológia megtalálható lesz, amely Törökországban megtalálható és az ÖKO, illetve a BIO rendszerekhez kapcsolódik. Emellett van egy másik cég is, akivel felvettem a kapcsolatot, - hiszen az is nagyon fontos számomra, hogy ne csak Törökországban dolgozzam, hanem megmaradjon a magyar kapcsolat is -, azon dolgozom, hogy segítsek Törökországba kivinni azokat a magyar technológiákat, amelyek hozzám kerültek. Például egy biológiai szennyvíztisztítóval is felvettem a kapcsolatot – ami egy magyar termék - , hogy kint is biológiailag tisztítsák a vizet. Ezenkívül még van egy másik projekt, amin a férjemmel dolgozunk, illetve más partnerekkel is: Egy Bioterm farmot szeretnénk létrehozni, ahová a teheneket Magyarországról vásároljuk fel, körülbelül 240 db tehén fog érkezni. Az építkezések még zajlanak, úgyhogy augusztus vége felé már el fog indulni a tejtermelés.

Mesélj egy kicsit a színházról! Milyen darabokban játszol?

Bogi: Tavaly nyáron kértek fel, hogy játsszam az isztambuli városi színházban, bár akkor még kevésbé beszéltem törökül, de elvállaltam. Az egyetemre jártam nyelvet tanulni, nagyjából egy évbe telt, mire szinte akcentus nélkül tudtam beszélni. Az első előadásunk Rodostóban volt, ahová nagyon erős a magyarok kötődése, így amikor kiderült, hogy egy magyar lány is szerepel a darabban, mindenki szinte el volt ájulva. Egyébként sok magyar is érkezett az előadásra. A darab azért is volt érdekes számomra, hiszen az első színházi darabom Törökországban, illetve én igazából előtte nem is igazán játszottam színházban, inkább a színpad volt ismerős, mivel nyolc éven keresztül professzionális szinten énekeltem, mint népdal énekesnő. A színdarab egy igazi örök darab: A trójai nők, én Aphroditét alakítom benne, az Istennőt. Kicsit szomorú a szerep, ezért is volt olyan időszakom – 2-3 nap - , amikor nagyon nehezen tudtam túltenni magam rajta, hiszen borzasztóan drámai a történet, úgy éreztem, mintha minden energiám elment volna.


Említetted, hogy a modellkedést sem hagytad abba, mesélnél róla?

Bogi: Törökország legrégebbi ügynökségével dolgozom együtt, ők menedzselnek engem, és a legjobb munkákra küldenek. Például a legutóbbi munkám során a M.A.C. kozmetikumnak a törökországi arca lettem.


Melyik munkád az, amelyik a legközelebb áll hozzád?

Bogi: Egyik munkám nélkül sem tudok élni. Próbáltam, hogy csak a projektekre koncentrálok, de szükségem volt egy olyan dologra, ahol fizikálisan ki tudom magam fejezni, ez a művészet. Nehéz ezt így összehangolnom, de szükségem van mindkettőre, és azon vagyok, hogy ezt egyensúlyba hozzam.

Hogy tudsz ennyi mindenre időt szakítani?

Bogi:
Nagyon sok újdonság, és kihívás ér, ezáltal nagyon sok pozitív energiával teli az életem. Általában este vannak a színházi előadásaim, napközben pedig a fotózások, így onnan rohanok a színházba. Megpróbálom úgy beosztani az időmet, hogy amikor nem fotózom, és előadás sincs, akkor legyen időm meghallgatásokra járni.

Össze tudod mindezt hangolni a magánéleteddel?

Bogi: Úgy próbálom megoldani, hogy jusson időm a magánéletemre, hogy legalább egy hétre megtervezem a napjaimat, mindennek meg legyen az ideje. És akkor így előre tudom azt, hogy mikor végzem, és ahhoz mérten betáblázom az esti programot. Az életünk elég érdekesen zajlik, hisz a férjem inkább a politikai élettel és a gazdasággal foglalkozik, míg én sokkal finomabb témákban tevékenykedem, mint a művészet, vagy a környezetvédelem. Ezért is van olykor, hogy nem tudok koncentrálni a munkámra, mert átveszem az ő energiáit, amitől elszomorodom, vagy aggódni kezdek.
 

Oldalak

Video Bemutatjuk a 2024-es Inspiráló Nők Díj jelölőbizottságát
Lifestyle
Ha így készíted a burgonyapürét a továbbiakban, akkor számíthatsz rá, hogy az egész család repetázni fog belőle, és másnapra már tuti nem marad a mennyei köretből.
Sztárok
A hercegné a minap egy gálán járt Los Angelesben Harry herceg nélkül, és bizony meglehetősen kitett magáért, már ami a kinézetét illeti.
Sztárok
Ahogyan a Cheat Sheet is írja, Harry egykori testőre kitálalt, és bevallotta, mi az oka annak, hogy a trónörökös roppant mód irigykedik öccsére a mai napig.