Demi Moore-t már a lányai is elhagyták!

Bruce Willis volt neje nagyon jó kapcsolatot ápolt lányaival. Utóbbiak mindig támogatták és segítették, akkor is amikor a színésznő teljesen összeomlott és kórházba kerültek. Ennek azonban vége!

Demi Moore-nak nagyon közeli kapcsolata volt lányaival, akik mindig kiálltak anyukájuk mellett és támogatták. Amikor a színésznő és Ashton Kutcher kapcsolata véget ért, a három lány Demi minden lépését figyelte. Ennek azonban vége! A legújabb hírek szerint Demi Moore teljesen egyedül maradt, miután már gyermekeinek is elegük lett belőle.

De vajon mi történt, hogy így megromlott a viszonyuk? A RadarOnline nevű internetes oldal értesülései szerint, Demi Moore nem úgy viselkedik, mint egy anyuka: „Demi jelenleg sok segítségre szorul, és lányainak már kezd elegük lenni, ugyanis nem akarnak még egy kistestvért, hanem egy édesanyát. Mindegyik lány aggódik, hogy Demi újra visszaesik, és ismét kórházba kerül. Már nem képesek kezelni a stresszt és a folytonos aggódást.”

Kapcsolatuk azonban nem most romlott meg. A lányok már Tallulah születésnapi buliján sem akarták, hogy jelen legyen Demi, majd amikor beállított, hatalmas veszekedésbe torkollott a parti. A másik dolog, amit Demi nagyon nehezen visel, az hogy a lányai még mindig jóban vannak Ashtonnal.

Annak ellenére, hogy jelenleg nagyon nehéz anya és a lányai közti viszony, egy bennfentes biztos abban, hogy ez nemsokára megváltozik: „Ez nem marad így. A lányoknak most térre van szükségük, hogy a saját életükre koncentrálhassanak.”

Reméljük, Demi Moore minél előbb túljut ezen a nehéz időszakon!

Nézd meg a következő videót!

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Kate Hudson mindig is képes volt levenni minket a lábunkról remek divatérzékével, ám az a kreáció, amire a legutóbb esett a választása, minden eddiginél nagyobb szenzációt keltett.
Lifestyle
Tényleg olyan hőmérséklet-ingadozások vannak hazánkban, hogy azt nehéz nyomon követni, azonban egy hidegfront már közelít felénk.
Lifestyle
Anyagi téren pozitív változásokra számíthat a Nyilas. Napi horoszkóp.
Sztárok
A források szerint Harry sosem volt még annyira mérges felesége édesapjára, mint most, pedig bizony volt már rá sok példa, hogy Thomas Markle kihozta a sodrából a herceget.
Egészség
A népszerű influenszer életét sajnos már nem lehetett megmenteni, de mi legyünk résen, ha valaki fuldokolni kezd a körünkben evés közben.
Utazás
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor foglalod a repülőjegyed.