Cipő meghalt - Végleg feladta a harcot a Rebublic énekese

Szomorú hírrel közöljük, hogy a Republic énekese, Bódi László hétfő hajnalban végleg feladta a harcot. Abella Miklós, az együttes menedzsere a Blikknek is megerősítette a hírt.

Megerősítem, hogy Bódi László (†47), a Republic együttes énekese, és alapító tagja már nincs az élők közt - mondta Abella Miklós, az együttes menedzsere a Blikknek, de még nem beszélt a részletekről. Abella úr nyilatkozata szerint ma délután egy sajtóközleményben ismertetik a tragédia körülményeit, de már Facebook oldalukon is közzé tették a szomorú hírt.

A szívbetegségben szenvedő énekest február 15-én azonnal kórházba kellett szállítani, mert leállt a szíve. Eleinte mélyaltatásban tartották az orvosai, hogy tudják kontrollálni az állapotát. 1 héttel később megpróbálták felébreszteni ám ez nem sikerült. Az énekes mély kómába esett és nem tudták, mikor ébred majd fel, vagy hogy egyáltalán fel fog-e ébredni, hiszen állapota kritikus volt. Erre a kérdésre most már sajnos tudjuk a szomorú választ.

Három és fél éve már műtötték Cipőt szívkoszorúér-betegsége miatt, egy fémhálót is beültettek a szívébe, de egészségi állapota mindig változó volt. Voltak hetek, amikor semmi baja se volt, de ugyanakkor voltak hetek, amikor nem érezte jól magát. Még annak is fennállt a lehetősége, hogy szívátültetést kell majd rajta elvégezni.

Mindenki kedvelt énekesét egy ország gyászolja, dalai hallatán mindig eszünkbe fog jutni. Ég veled Cipő! Kattints ide és hallgasd meg a Rebublic 5 felejthetetlen dalát!

Hallgasd meg a Rebublic: Szeretni valakit, valamiért című dalát!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Murphy legidősebb fia néhány nappal ezelőtt kérte meg Lawrence lányának a kezét. Mondanunk sem kell, mindkét világsztár repes a boldogságtól.
Lifestyle
Az Oxford University Press által az év szavává emelt kifejezést inkább a fiatal generációk használják, de a jelentésével mindenki tisztában van.
Sztárok
Katalin hercegné személyes és nagyon érzelmes mondanivalót fogalmazott meg az idei karácsonyi hangversenye kapcsán, és még Harry hercegnek is üzent.
Sztárok
Vasárnap végre kiderült, kik azok a szerencsés énekesek, akik bekerültek a Megasztár hetedik évadának nagyszabású döntőjébe.
Utazás
A szél sokszor élénk lesz, a hőmérséklet a legmelegebb órákban jellemzően 2 és 7 Celsius-fok között alakul, a hét végén viszont ennél melegebb is lehet.
Lifestyle
Ha te is ezek közé a jegyek közé tartozol, használd ki a lehetőséget, és ne félj cselekedni, mert a csillagok most neked kedveznek!